A miniszter úgy vélekedett, hogy mostanra bebizonyosodott, hogy Magyarországnak volt igaza, illetve reményét fejezte ki, hogy eredményesek lesznek az amerikai-orosz tárgyalások, és így minél előbb béke lesz Ukrajnában.
2025. február 17. 13:21
A külügyminiszter – mti/Purger Tamás
Háborúpárti, Donald Trump-ellenes európai vezetők ülnek össze hétfőn Párizsban, hogy megpróbálják megakadályozni az ukrajnai béketeremtést - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Asztanában.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kazah kollégájával, Murat Nurtleuval tartott közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Donald Trump amerikai elnök beiktatásával napjainkra teljesen új világpolitikai realitás jött létre, amely kedvező Magyarország és Kazahsztán számára egyaránt.
"Két olyan országról beszélünk, amelyek mindig is békepárti álláspontot képviseltek, mindig is patrióta, szuverenista politikai stratégiát hajtottak végre, mindig a normalitás talaján álltak, s a nemzeti érdeket tartották első számú szempontnak" - sorolta.
Rámutatott, hogy ezen álláspontjáért mindkét ország a nemzetközi liberális mainstream támadásainak céltáblájává vált, azonban mostantól a kölcsönös tisztelet adja a nemzetközi kapcsolattartás alapját, az új amerikai elnök ugyanis "elzárta a beavatkozásokra épülő politikai irányvonal pénzügyi forrásait".
Szijjártó Péter közös érdeknek nevezte az ukrajnai háború mielőbbi lezárását, ugyanis a konfliktus miatt Magyarországot és Kazahsztánt is súlyos károk érték, erre pedig a legjobb esélyt jelenleg Donald Trump és az ő békepárti politikája jelenti szavai szerint.
"Ezért üdvözöljük a legfelső szintű orosz-amerikai párbeszéd újraindulását. Örömmel, s megnyugvással vettük tudomásul, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin hosszasan beszéltek egymással. És örömmel és megnyugvással értesültünk arról is, hogy ezen tárgyalás folytatásaként a két külügyminiszter, Marco Rubio és Szergej Lavrov is már egyeztettek az orosz-amerikai együttműködés és az ukrajnai rendezés jövőbeli lehetőségeiről" - mondta.
Kifejtette, hogy hazánk épp ezen, a kommunikációs csatornák nyitva tartásán dolgozott az elmúlt évek során, amiért állandó támadások érték a kormányt Nyugatról.
"Minket az oroszok propagandistáinak, kémeinek állítottak be csak azért, mert a diplomáciai megoldás mellett érveltünk, mert a kommunikációs csatornákat nyitva tartottuk, és mert világosan beszéltünk arról, hogy ennek a háborúnak a csatatéren nincsen megoldása" - jegyezte meg.
A miniszter úgy vélekedett, hogy mostanra bebizonyosodott, hogy Magyarországnak volt igaza, illetve reményét fejezte ki, hogy eredményesek lesznek az amerikai-orosz tárgyalások, és így minél előbb béke lesz Ukrajnában.
"Azonban látnunk kell azt is, hogy Európában szervezkednek azok, akik nem akarnak békét. Európában szervezkednek a háborúpártiak. Ők ma Párizsban gyűlnek össze. Azok gyűlnek ma össze Párizsban, akik az elmúlt három esztendőben folyamatosan hordták és öntötték az olajat a tűzre. Azok a háborúpárti országok, amelyek egy elhibázott stratégiát követtek az elmúlt három esztendőben, azok az országok, amelyek politikájukkal folyamatosan a háború eszkalációjának veszélyét idézték és idézik elő" - emelte ki.
"Ráadásul ezen országok és a vezetőik az elmúlt években sportot űztek Donald Trump szidalmazásából. Így ma Párizsban a háborúpárti, anti-Trump, frusztrált európai vezetők gyűlnek össze, akik meg akarják akadályozni azt, hogy létrejöjjön a megállapodás a békéről Ukrajnában" - tette hozzá.
"Viszont velük ellentétben mi támogatjuk Donald Trump törekvéseit, velük ellentétben mi támogatjuk az amerikai-orosz tárgyalásokat, velük ellentétben mi békét akarunk Ukrajnában" - összegzett.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.