Német emberek sebesültek meg Angela Merkel miatt. A Wolkommenskultur véres áldozatokkal járt és jár. Egy fagán migránsbűnöző hajtott a tömegbe Müchenben. Menedéket kért, majd gázolt.
2025. február 13. 14:42
Autó hajtott emberek közé München belvárosában csütörtökön, többen megsérültek – közölte a müncheni rendőrség az X nevű közösségi oldalon az MTI szerint. Utóbb újabb részletek derültek ki az incidensről, többek közt az is, hogy egy afgán férfi vezette a járművet.
Az incidens miatt nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök és a mentők is. A közösségi médiában több felvételt is közzétettek a helyszínről.
A Bild nevű német lap úgy tudja, hogy egy Mini Cooper hajtott a tömegbe, és az eset a Ver.di nevű szakszervezeti szövetség demonstrációján történt, helyi idő szerint 10.30 körül. Mint írták, a sofőr gázt adott, és a tüntetők közé hajtott.
A német lap szerint az incidensben legalább 15 ember megsérült.
A német rendőrség mindeközben közölte, hogy a sofőrt elfogták, ártalmatlanították. Most azt vizsgálják, hogy szándékosan hajtott-e a tömegbe, vagy összekeverte a gázpedált és a féket – tette hozzá a Euronews. A sofőr indítékáról egyelőre nem adtak tájékoztatást a hatóságok.
A csütörtöki demonstráció részeként a város önkormányzatának számos alkalmazottja elhagyta a munkahelyét, hogy egy figyelmeztető sztrájk során 8 százalékos béremelésért, magasabb prémiumokért és három további szabadnapért demonstráljon.
Újabb információk érkeztek a sebesültekről, afgán volt az elkövető
Frissítés: a Bild információi szerint már 27 sebesültről lehet tudni az esettel összefüggésben. A német lap szerint kiskorúak is vannak köztük. Mint írták, egy gyermek életveszélyes állapotban van, és további két személy súlyos sérüléseket szenvedett.
Továbbá azt is közölték, hogy az autó vezetője egy 24 éves afgán férfi volt.
A Bild szerint a férfi menedékkérőként érkezett Németországba, és korábban már a rendőrség látókörébe került kábítószeres bűncselekmények és lopás miatt is. Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke mindeközben közölte: „A gyanú szerint ez egy támadás volt. A támadás azt mutatja, hogy valamit változtatni kell Németországban – méghozzá gyorsan!”
Egy szemtanú a helyszínen azt mondta a Bildnek, hogy a Mini Copper egy nőt és a gyerekét ütötte el, ők lehetnek a legsúlyosabb sérültek. A hatóságok sajtótájékoztatót tartanak a helyszínen.
Dieter Reiter müncheni polgármester azt mondta, hogy mélységesen megdöbbentette a támadás. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a sofőr „hátulról közelítette meg az összegyűlteket, majd belehajtott a tömegbe. A rendőrök ezután rálőttek a járműre”.
Legutóbb az előző év végén, Magdeburgban történt egy ehhez hasonló, súlyos eset Németországban, amelynek több halottja, valamint több mint kétszáz sérültje volt összesen.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.