Áttörés
Ma "a kezünk között születik" egy ütőképes hadsereg, ennél nagyobb élmény pedig nem érhet egy hivatásos katonát - jelentette ki a főparancsnok.
2024. december 31. 12:30

Képek: honvedelem.hu

Az áttörés évének nevezte a Honvéd Vezérkar főnöke 2024-et az M1 aktuális csatorna HadERŐ című magazinműsorának keddi adásában.

Böröndi Gábor vezérezredes kiemelte, hogy ebben az évben csaknem 3500 magyar férfi és nő választotta a tartalékos katonai szolgálatot, és döntött úgy, hogy a Magyar Honvédséget, a hazáját szolgálja, ez pedig - értékelése szerint - azt jelenti, hogy valamit jól csinálnak, vonzóvá tették ezt a hivatást.
Ismertetése szerint ezzel egy időben a honvédség hivatásos és szerződéses létszáma is nőtt.

Böröndi Gábor azt mondta: számára lelkileg az a legfontosabb, hogy a katonák jelentős része büszke önmagára.

A katona lelke megnyugszik, amikor azt látja, hogy büszkék rá, biztonságban van, gondoskodnak róla és családjáról - tette hozzá. A Honvéd Vezérkar főnöke az adásban külön kiemelte a határokat az ünnepek idején is őrző katonák munkáját.

Ma "a kezünk között születik" egy ütőképes hadsereg, ennél nagyobb élmény pedig nem érhet egy hivatásos katonát - jelentette ki.

A vezérezredes az év során a Magyar Honvédség által elvégzett feladatok közül egyebek mellett az árvízi védekezést emelte ki, illetve a brüsszeli katonai vezetők budapesti tanácskozásának fontosságát hangsúlyozta.

Európának szüksége van arra, hogy a NATO-n kívül is legyen egy "védelmi lába" - emelte ki, és a tanácskozáson - értékelése szerint - a gyakorlatban is be tudták mutatni, hogy ebben hol tartanak.

A vezérkari főnök az adásban azt mondta: jövőre tovább kell folytatni az új technikai eszközök rendszerbe állítását. Véleménye szerint jó úton járnak, ám ezt egy hosszabb folyamatnak nevezte.

Böröndi Gábor úgy fogalmazott: látni kell, hogy a Magyar Honvédség feladatorientált irányba tart.

A vezérezredes a katonák jogának, de egyben kötelességének is nevezte, hogy a lehető legjobb tudást és felkészítést kapják, hiszen ott vannak köztük "a jövő tábornokai", egyszer majd ők veszik át a stafétabotot.

Böröndi Gábor az adásban a család fontosságára is felhívta a figyelmet, kiemelve, hogy az ünnepi pillanatok neki is energiát és kitartást adnak.

A műsorban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter méltatta a külföldi missziókban részt vevő magyar katonák szolgálatát, és biztosította őket arról:

"a magyar emberek mindig gondolnak arra, hogy ők nap mint nap, óráról órára az életük kockáztatásával, akár feláldozásával is mindent megtesznek a hazáért".


Legyenek erre büszkék, mert ez az egyik legnemesebb szolgálat, amit a hazáért meg lehet tenni - hangoztatta a tárcavezető.

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó