Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a választás a kistelepülések megmaradása, fejlődése, programjaik folytatása miatt is fontos. Ezek között említette a családi otthonteremtési kedvezményt, a Magyar Falu programot, az útfelújításokat, az ipari parkok fejlesztését és a munkahelyteremtést.
2024. május 7. 22:12
Szászfalvi László, a KDNP országgyűlési képviselője beszédet mond a Fidesz-KDNP választási fórumán Barcson, a Móricz Zsigmond Művelődési Központban 2024. május 7-én. MTI/Ruprech Judit
A június 9-ei európai uniós és önkormányzati választás jóval többről szól, mint hogy kik képviseljenek bennünket az Európai Parlamentben, illetve az önkormányzatokban, ez a választás háború és béke kérdéséről is dönt - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Barcson kedden.
Dömötör Csaba a Fidesz-KDNP választási fórumához kapcsolódó sajtótájékoztatón azt mondta: az elmúlt hetek állásfoglalásait, eseményeit nézve látható, hogy "intenzívebb lett a háborús mozgolódás".
Formálódik egy NATO-misszió, a NATO, amely eredetileg védelmi szervezet, azon gondolkodik, hogyan "vonódjon be jobban a háborúba" - tette hozzá.
Az államtitkár kitért rá, hogy a NATO főtitkára Kijevben kijelentette, a fegyverszállításokat még magasabb fokozatba kell kapcsolni, Franciaország elnöke pedig fenntartja a lehetőségét, hogy európai országok ne csak fegyvereket, hanem katonákat is küldjenek a hadszíntérre, és nyíltan beszél arról, hogy országa atomhatalom.
"Tehát már az atomfegyverek szerepe is felmerül a háborúval kapcsolatos párbeszédben" - figyelmeztetett Dömötör Csaba.
A politikus azt mondta, az Egyesült Államok 60 milliárd dolláros csomagot szavazott meg a háború támogatására, amelyből legalább 23 milliárd dollár fegyverküldésre megy, és már az Egyesült Államokban is megjelentek olyan hangok, hogy bizonyos esetben amerikai katonák bevetése is szükségessé válhat.
Úgy vélte, példa a helyzet súlyosságának alátámasztására az is, hogy lengyel döntéshozók nyíltan beszélnek atomfegyverek Lengyelországba telepítésének lehetőségéről.
"Ez azt is jelenti, hogy ezekben a hetekben világháborúhoz kerültünk közelebb, nem a béketárgyalások megkezdéséhez" - mondta.
Dömötör Csaba utalt rá, az európai együttműködés legfőbb ígérete a béke volt, ám - szavai szerint - most pont ezt az ígéretet nem tudja tartani.
"Mintha azt a hibát követnék el Brüsszelben, hogy nem veszik figyelembe Európa tragikus történelmi tapasztalatait" - közölte.
Megjegyezte, vannak, akiknek egy kiterjedtebb háború előnyöket, zsákmányt, kiterjedt lehetőségeket jelenthet, de Magyarország, a magyar családok tapasztalatai merőben mást mutattak, számukra a háborúk - "amennyiben minket is érintettek" - gyötrelmet és keserves újrakezdést jelentettek.
Sohasem függtek még ennyire össze az európai politika kérdései az önkormányzatok kérdéseivel, "minél hamarabb kanyarodunk vissza a béke útjára", annál hamarabb lesz az egyes tagországoknak, önkormányzatoknak lehetősége fejlesztési terveik megvalósítására - mondta.
Jelezte, Európa tízmilliárd eurónyi összeget költött eddig háborúra, és "még többet akarnak, a NATO egymaga 100 milliárd dollárnyi összeget akar a következő öt évben a háborúra költeni".
Ezt a pénzt másra is lehetne költeni, utakra, iskolai fejlesztésekre, kerékpárutakra, egészségügyre, ezért is kell változtatni a brüsszeli politikán - fogalmazott.
Az államtitkár hangsúlyozta, függetlenül attól, mi lehet az oka a brüsszeli döntéshozók politikájának, a legfontosabb kérdés, hogy "mi ki tudunk-e tartani az álláspontunk mellett; ha a kormányon múlik, akkor ki fogunk tartani".
Dömötör Csaba hangsúlyozta: a háborúról mindenkinek van véleménye, ezt lehet kifejezni a június 9-ei választáson, amelynek fő tétje az, hogy a békét akarók kerülnek-e többségbe.
"A magyar politikai szereplők közül mindenki kifejezte a véleményét, a kép letisztult: akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága, az a mostani helyeztben csakis a kormánypártokra, a Fidesz-KDNP-re számíthat" - hangoztatta.
Megjegyezte, az Eurobarométer felmérése alapján a megkérdezett európai polgárok 47 százaléka szerint a béke az az érték, amelyet meg kellene védeni a brüsszeli döntéshozóknak.
Ez azt jelenti, hogy az az álláspont, amit a magyar kormány képvisel, valójában egy európai társadalmi álláspont, amitől a döntéshozók elitista módon elkanyarodtak - mutatott rá.
Dömötör Csaba az európai uniós forrásokról azt mondta, hogy kettős mérce érvényesül: a magyar kormány 17 törvényt módosított a támogatások folyósításáért, a pénzt mégsem kapja meg Magyarország, ellenben Lengyelország egy Brüsszelben kívánt kormányváltás után, törvénymódosítás nélkül, "bemondásra" is megkapja azokat.
Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a választás a kistelepülések megmaradása, fejlődése, programjaik folytatása miatt is fontos. Ezek között említette a családi otthonteremtési kedvezményt, a Magyar Falu programot, az útfelújításokat, az ipari parkok fejlesztését és a munkahelyteremtést.
Koós Csaba (Fidesz-KDNP), Barcs választásokon újrainduló polgármestere azt közölte, az elmúlt ötéves munkájukat folytatva szeretnének nyitni a fiatalok és a kisgyermekes családok felé.
Utalt rá, hogy a somogyi városban az elmúlt időszakban bölcsőde épült, tervezik két óvoda és az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítését, az utak rekonstrukcióját.
Jelezte, hogy várhatóan még májusban megkezdődik a helyi sportcsarnok felújítása, és szeretnék, ha kerékpárút épülne a 68-as út mentén, összekötve a Balatont a Drávával.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
„...nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg. Magyarország ezért holnap hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán vasárnap.
Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki az elmúlt években "rendkívüli károkat okozott már az Európai Uniónak", most minden eddiginél erőteljesebben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Brüsszel minden eddiginél erősebben támogatja Ukrajnát. Ennek egyik eleme most az, hogy többek között a magyar emberekkel akarják megfizettetni Ukrajna további támogatásának árát.
Ha a valaki azért tör be, azért lop, azért rabol, azért erőszakoskodik, és ez nem ritka eset, hogy kábítószerhez jusson, akkor az innentől kezdve nem kis értékre elkövetett szabálysértés, hanem egy minősített eset, azaz bűncselekmény. Vagy ha valaki kábítószeres állapotban követ el valamilyen bűncselekményt, akkor ez is minősítő körülmény" - fogalmazott Horváth László.