msgyarkincsek.hu
A pálinka a magyarság egyik védjegye, amely évszázadok óta igaz nemzeti kincs, összeköt bennünket a történelem viharaiban is és egyesíti a nemzetünket - közölte Nagy István agrárminiszter szombaton Sormáson, a 6. Pannónia Párlatverseny Díjkiosztó Gáláján az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
A tárcavezető azt mondta, a pálinka készítése nemzedékről nemzedékre öröklődő tudás és hagyomány, amelyet a mai napig művelnek a magyar emberek az egykori történelmi Magyarország minden szegletében. Így lett a kultúránk része és így illeszkedik a hagyományainkhoz. A magyar kormány részéről pedig a pálinka, annak főzője és annak a mestersége különleges elbírálásban kell részesüljön.
A tárca közleménye szerint Nagy István hangsúlyozta azt is: "fantasztikus dolog az, hogy mennyi küzdelem, mennyi harc után végre szabadon főzhető, szabadon fogyasztható a pálinka".
A rendszerváltoztatás óta a gyártók, a főzdék, a kereskedők és az idegenforgalmi szakemberek sokat tettek a hagyományos magyar pálinkakultúra felélesztéséért, amelyhez a jogi háttér is megszületett. 2002-től csak a hazai gyümölcsből 100 százalékban gyümölcspárlatot tartalmazó ital viselheti a pálinka nevet, és az Európai Unió is elfogadta a pálinka név kizárólagos magyarországi használatát. Majd a 2008-as pálinkatörvény és a 2010-ben bevezetett szabad pálinkafőzés nagyban hozzájárult a sikerekhez - emlékeztetett a miniszter.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető hozzáfűzte: így nemzeti italunk presztízse ismét az őt megillető helyre kerülhetett, ma már újra a világ élvonalába tartoznak a magyar párlatok".
Mindehhez pedig nem csupán elhivatottságra és tudásra volt szükség, hanem innovációra és a hagyományok megfelelő arányú ötvözésére. A hagyományaink tartanak meg minket és az innováció visz előre bennünket. Ebben rejlik a recept és a jó párlatok titka - fejtette ki a miniszter a tárca közleménye szerint.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – nyilatkozta Semjén Zsolt az atv.hu érdeklődésére.
-
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom vizsgákkal folytatódik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek. A vizsgákat május 3. és július 3. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 3150 érettségi vizsgabizottság működik közre.
-
A backamadarasi önkormányzat támogatása is kellett az erdélyi magyar eredményhez, egy gyülekezeti ház újjáépítéséhez: magyar közösségek találnak otthont benne a magyar művelődés gazdagításához.