Ez a szövetség folyamatosan ellenség után néz
2024. március 3. 10:34

Florian Philippot, a Hazafiak Párt elnöke egyik céljuknak nevezte Franciaország kilépését a NATO-ból, mert – mint mondta -, „ez a szövetség folyamatosan ellenség után néz, és háborúba akar taszítani minket”. A NATO-ból való kilépés után az Európai Unióból is ki kell majd lépni – adott hangot véleményének a francia politikus.

bekekor
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • A bíró hibázott, a németek bezsebelték a gólt
    Ekkora rendezvényen nem lehet ekkora hibát elkövetni. A játékvezető nem kezelte egyformán a játékosokat. Náluk egyes játékosoknak négy-öt Bajnokok Ligája-címe van, nekem pedig egy sincs, ezért rendkívül arrogáns módon küld el a bíró. Sajnos ilyen irányba megy el a bíráskodás" - leplezte le a szélsőségesen rossz holland játékvezetőt Nagy Ádám.
  • A nemzeti identitás az emberi méltóság része
    Az Európa Tanács feladata is lenne, hogy segítse identitásuk megőrzésében a kontinens nemzeti kisebbségeit: utóbbiak asszimilációs nyomás alatt préselődnek.
  • Kipukkadt Magyar Péter hisztériakeltése
    "A Schadl-Völner ügyben az ügyészség valamennyi bűncselekménygyanús esetben eljárt, a felelősöket bíróság elé állította, és gondoskodott további büntetőeljárások lefolytatásáról, a hangfelvétel valamennyi ezzel ellentétes állítása egyértelműen és bizonyítottan valótlan volt" - mondta a szóvivő.
MTI Hírfelhasználó