Kösse fel a nadrágját, aki újat akar mondani arról, mi történik ma Európában. Mindent tudunk az önsorsrontó ideológiáról, az erkölcsi relativizmus rombolásáról, a megvásárolt politikusokról, a karizmatikus vezető hiányáról, a nagyhatalmi nyomásról, a versenyképesség csökkenéséről. Kár is folytatni… Én is csak azért bátorkodom ehhez a témához nyúlni, mert szeretném érzékeltetni, hogy sem a probléma, sem a hiteles megoldás nem új.
Közel száz évvel ezelőtt Paul Valéry kezdeményezésére meghívták Párizsba Európa legkiválóbb íróit, tudósait és politikusait, hogy az európai szellemről és a kontinens jövőjéről cseréljenek eszmét. Magyarországról a tudós politikus, Teleki Pál kapott meghívást. (Az idézetek felszólalásának általa leírt változatából valók).
Előadásának első felében a földrajztudós szólt belőle, amikor kifejtette, hogy Európa geológiai tagoltsága hatással volt a kontinens kultúrájának kialakulására. Az egyes földrajzi területeken élő nemzetek különböző világának találkozásából jött létre a közös elemeket hordozó és egységes alapokra épülő európai kultúra. Ezek sajátos vonása a nemzetek egészséges versengésében lévő dinamizmus is.
„Az európai világ sokszerűsége és dynamismusa az észnek és a gondolatnak világát oly gazdag, oly élénk, oly logikus kifejlődésre vezette, amely az egész emberiség fejlődésében egészen sajátos és a maga nagyszerűségében összehasonlíthatatlan. Ehhez a fejlődéshez hozzájárult Európa minden népe.”
A szép és sokszínű Európa képét rajzolta fel az előadó, azét az Európáét, aminek megmaradásáért mi is dolgozunk, amikor a „nyílt társadalom” képviselőinek különbségeket megszüntető ideológiája és az Európai Egyesült Államok nemzetellenes birodalmi terve ellen küzdünk. Száz évvel ezelőtt, ha nem is éleződött ki úgy a küzdelem, mint napjainkban, de az uniformizáló gondolat már megjelent. Teleki a rá jellemző tárgyilagos hangon védelmezi az európai kultúra lényeges vonását:
„Európa változatossága adott tény. S én úgy hiszem, hogy Európa sorsáról való minden vitában, gyógyítására irányuló minden kísérletben számot kell vetnünk Európának evvel a változatosságával. Annyira ezek a tulajdonságok azok, amelyek Európa jellegét, Európa éniségét teszik, hogy megmásíthatatlanok, kitörülhetetlenek, s nem képzelhető el, hogy… egy máról holnapra való politikai elhatározással ezeknek létét megszüntethessük.”
A teljes írás a Vasarnap.hu-n olvasható: https://vasarnap.hu/2024/02/06/harrach-peter-nincs-uj-nap-alatt/
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
Rossi arról beszélt, hogy a magyarok többsége imádja a futballt, a válogatottat pedig különösen. Kiemelte, a szurkolók olyan hangulatot teremtenek, mint sehol másutt. Szerinte ez a pozitív értelemben vett nacionalizmusnak köszönhető, mert a drukkerek jobban szeretik az országukat, mint bármi mást.
-
"Egyelőre sajnos nem lehet kijelenteni, hogy győzelemre állnánk, vagy hogy a kilátások pozitívak lennének, mert a négy lövedék együtt olyan súlyos sérülést okozott, hogy a kormányfő szervezete csak nagyon nehezen tud megbirkózni velük" - fogalmazott Robert Kalinák.
-
EURÓPA BÉKÉS JÖVŐJÉÉRT címmel tömör programot tett közzé a Kereszténydemokrata Néppárt. A kormánypárt rámutat a nagy kockázatra: A szélsőbaloldali erők egyre nagyobb teret hódítanak a nemzetállami szabadsággal szemben.