Júliusra kell előrehozni Charles Michel utódjának kijelölését, ha el akarják kerülni az Orbán-veszélyt. Amennyiben a magyar miniszterelnök kerülne az Európai Tanács élére, az kisebb rémálom lenne a 26 tagállam számára, hiszen ő az EU legszuverenistább kormányfője – írja a La Repubblica.
2024. január 8. 13:46
Az olasz lap szerint Orbán Viktor Európa-ellenes, ám ennek ellentmond, hogy a Mandinernek többek között arról beszélt: nem elhagyni, hanem elfoglalni akarja Brüsszelt – tudósít a Mandiner. A lap emlékeztetett: Charles Michel jelölteti magát az európai parlamenti választásokon, így az uniós vezetőknek gyorsan meg kell majd állapodniuk az utódjáról. Ha nem sikerül, akkor – mivel Magyarország júliusban átveszi az EU Tanácsának soros elnökségét – Orbán Viktor vezetné az üléseket, amitől már most pánikolnak Brüsszelben.
Michel meg is próbálta lehűteni a kedélyeket, mondván, számos eszköz áll rendelkezésre, hogy elkerüljék ezt a forgatókönyvet.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.