Székely János szombathelyi megyéspüspök levele
„Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember szét ne válassza..." – idézi Jézus szavait a főpap.
2023. december 30. 12:23

magyarkurir

Az alábbiakban a Magyar Kurír nyomán közreadjuk Székely János megyéspüspök levelét, melyet a Szentatya 2023. december 18-án írt Fiducia supplicans kezdetű dokumentuma kapcsán küld a Szombathelyi Egyházmegye valamennyi hívőjének.

Kedves Paptestvérek, kedves Hívek!

A 2023. december 18-án kiadott Fiducia supplicans (Könyörgés bizalomért – Gondola) című, az áldások lelkipásztori jelentéséről szóló dokumentum kapcsán, mint Egyházmegyétek püspöke szólok hozzátok.

A dokumentum kiemeli, hogy „a házasság egy férfi és egy nő közötti kizárólagos, végérvényes és felbonthatatlan egység, amely természete szerint nyitott a gyermeknemzésre... A szexuális kapcsolat csakis ezen belül kapja meg el a maga természetes, megfelelő és teljes mértékben emberi jelentését” (4. pont). „Az Egyház mindig is csak a házasságon belüli szexuális kapcsolatot tartotta erkölcsileg helyesnek” (11. pont). A dokumentum azt is hangsúlyozza, hogy nem szabad erkölcsileg igazolni azt, ami nem egyezik Isten akaratával (9. pont, 11. pont).

Amikor egy azonosnemű pár kér áldást, pontosan azáltal, hogy ezt együtt kérik, kifejezik azt, hogy a kapcsolatukra, az életdöntésükre is szeretnék kérni Isten áldását, az Egyház erkölcsi jóváhagyását. Meghamisítanánk Krisztus evangéliumát, és elmulasztanánk azt, amit lelkipásztorként egy ilyen pár felé tennünk kellene, ha egy ilyen esetben a kettőjükre áldást adnánk.

Krisztus evangéliuma nemcsak Isten végtelen irgalmáról szól, hanem felhív mindannyiunkat a megtérésre. Ha ezt a második felét elhagyjuk, hamis evangéliummá válik. Jézus arra hív, hogy menjünk be a szűk kapun, mert széles az út, ami a pusztulásba visz (Lk 13,24). Arra hív, hogy égjen a mécsesünk, hogy legyen menyegzős ruhánk, nehogy az ajtón kívül maradjunk majd az utolsó napon (Mt 22,11; 25,1–13). Jézus egészen különös erővel, féltékeny szeretettel védi a házasságot: „Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember szét ne válassza... Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör” (Mk 10,8–11). „Aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson” (Mt 5,28–29). A Biblia és az Egyház szent hagyománya az azonosneműek között létesített szexuális kapcsolatot erkölcsileg helytelennek tartja (Ter 19; Róm 1,26–27; 1Kor 6,9–10; 1Tim 1,10; KEK 2357). Krisztus törvénye igényes, Isten irgalma nem olcsó irgalom, szeretete nem langyos szeretet.

Ezért – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntésének megfelelően – felszólítom a lelkipásztorokat, hogy a Szombathelyi Egyházmegyében ne végezzék az azonosnemű párok megáldását. Fogadjuk az azonosneműek iránt vonzalmat érző testvéreinket is nagy szeretettel és tisztelettel, de ne igazoljuk a helytelen életdöntésüket, hanem segítsük őket a Krisztus evangéliuma szerinti élet útján. Ezzel leszünk az ő igazi, hiteles pásztoraik és testvéreik.

† Székely János
szombathelyi megyéspüspök 

magyarkurir.hu
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • A világ legjobb hivatása
    Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke szerint a kutatásban, a felfedezésben az innovációban jelenik meg leginkább a kielégíthetetlen vágy arra, hogy megismerjünk újabb és újabb dolgokat. „A világ legjobb hivatása a kutató és az innovátor, mert ez adja a legnagyobb biztosítékot arra, hogy a szellemi frissességeteket megőrizzétek" - szólt a diákokhoz a HUN-REN elnöke.
  • USA-kémfőnök: Trump a béke elnöke akar lenni
    Tulsi Gabbard megerősítette: a Trump-adminisztráció feloldja a minősítés alól azokat a dokumentumokat, amelyek szerinte bemutatják, ahogy a Biden-kormányzat megpróbálta "elnémítani" az eltérő hangokat a koronavírus-járvánnyal és határőrizeti politikájával összefüggésben.
  • A Kúria közleménye a homoszexuális emberek vonulásos rendezvényéről
    A bejelentők vállalták, hogy a "gyűlés nem tesz elérhetővé semmilyen pornográf vagy a szexualitást bármilyen módon ábrázoló tartalmat"...
MTI Hírfelhasználó