Közben kétéves az ukrán háború, egy hónapos az izraeli-palesztin konfliktus. S a forgatókönyv mindenütt ugyanaz.
2023. november 13. 14:05
Emlegettem ír sógoromat, akivel angolul tudunk értekezni, ha találkozunk, bár ő többet tud magyarul, mint én írül. Vannak magyar nyelvi találmányai is, a múltkor azt mondja: haza mentes csiga. Hirtelen nem tudtam, hová akar kilyukadni, de lassan kiderült, hogy a szénsavmentes ásványvíz kaptafáját alkalmazta a csupasz csigára, így lett haza (ő házra gondolt) mentes a csiga. Jót nevettünk a dolgon, emlegetjük is néha. Ha meg valami agyamentséget lát vagy hall, azt mondja angolul – fonetikusan ejtve – hogy idjöt, azaz idióta. Ez is bekerült a családi szóhasználatunkba. Őrült eseményekkel teli napjainkban pedig egyre gyakrabban eszünkbe jut.
Most éppen azt osztottuk, hogy például a Skót Nemzeti Párt elnöke és így egyben Skócia miniszterelnöke, a pakisztáni származású muszlim Humza Yousaf, London polgármestere a szintén pakisztáni Sadiq Khan, aki szerint – bocsánatot is kellett kérnie ezért – a fehér családok nem igazi londoniak. Anglia miniszterelnöke pedig a józan, vallásos, gazdag és konzervatív indiai hindu Rishi Sunak. Mikor ideértünk a felsorolásban el is szégyelltük magunkat, hiszen az említett állapot logikus következménye a gyarmatosító, területszerző politikának, az emlegetett személyek pedig egyáltalán nem idióták, sőt. Ám mégiscsak furcsa kimondani mindezt.
A nem normális az egészben meg az az agresszív és embertelen politika volt, amivel a „művelt” nyugat magáénak akarta tudni az egész világot. Nos, most a „mocsarak visszaütnek”, mint Korda István óta ezt tudjuk.
Közben lő az ember agya, és elgondolkodik, milyen neve is lehetne mondjuk egy jövőbeli új bukaresti miniszterelnöknek?
Tovább kapkodva a fejünk a történésekben olvashatjuk: „Parancsot kaptunk Németország megszállására” – magyarázza egy fiatal muszlim egy közösségi médiában közzétett felvételen. Elmondja, nincs olyan, hogy liberális iszlám, minden muszlim a saría alapú jogrend bevezetését szeretné az egész világon, aki mást mond, az hazudik. Hozzáteszi, hogy amint többségbe kerülnek az iszlám vallásúak Németországban, ez meg is fog történni, eltörlik a mai német alkotmányt.
Közben kétéves az ukrán háború, egy hónapos az izraeli-palesztin konfliktus. S a forgatókönyv mindenütt ugyanaz.
Nagyhatalmak globalizált elitje neomarxista ideológiája mentén osztja az észt és a pénzt, újabb és újabb fegyveres konfliktusokat kirobbantva, hisz ez az elemi érdeke. Pénzért ad fegyvert – irtsátok egymást bolondok –, majd uzsoráért hitelt újjáépítéshez.
Hogy közben milliók halnak meg, ragadnak vándorbotot? Az előbbi nem érdekli őket (kipróbálták ezt már az erdélyi magyarokon is 1848-ban, via Puchner), az utóbbi meg csak jó, hisz a tudatosan keltett migráció révén jön létre az egész világon a keverék embermassza, amelyet könnyű lesz uralni. Hát ez az elmélet tényleg idjöt. De megvalósulását sajnos naponta látjuk.
Mi, még normálisok mégis álmodunk. Hogy miről? Hát például arról, hogy a fentiek kiötlői maradék életüket hazamentes csigaként élik le. Amíg indiai futókacsával nem találkoznak.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
„...nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg. Magyarország ezért holnap hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán vasárnap.
Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki az elmúlt években "rendkívüli károkat okozott már az Európai Uniónak", most minden eddiginél erőteljesebben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Brüsszel minden eddiginél erősebben támogatja Ukrajnát. Ennek egyik eleme most az, hogy többek között a magyar emberekkel akarják megfizettetni Ukrajna további támogatásának árát.
Ha a valaki azért tör be, azért lop, azért rabol, azért erőszakoskodik, és ez nem ritka eset, hogy kábítószerhez jusson, akkor az innentől kezdve nem kis értékre elkövetett szabálysértés, hanem egy minősített eset, azaz bűncselekmény. Vagy ha valaki kábítószeres állapotban követ el valamilyen bűncselekményt, akkor ez is minősítő körülmény" - fogalmazott Horváth László.