Ez egyrészt azért is megkerülhetetlen lépés lesz, mert hazánk teljesítette, illetve folyamatosan teljesíti az újabb és újabb, úgynevezett „jogállamisági" követeléseket. Másrészt azt remélhetik az uniós döntéshozók, hogy a magyar kormány akkor hajlik majd az uniós költségvetés módosításának megszavazására, ezen belül pedig az ukránok pénzügyi megsegítésére, ha megkapja a visszatartott EU-s támogatásokat.
A napokban még a kormányellenes Ujhelyi István is úgy nyilatkozott az Indexen: fordulat jöhet a visszatartott uniós források ügyében, és 13 milliárd eurónyi összeg szabadulhat fel Magyarország számára. Az EP-képviselő – brüsszeli kapcsolataira hivatkozva – azt állítja, hogy az Európai Bizottság a következő hetekben zöld jelzést ad az igazságügyi reformnak. Ezzel nagyjából 13 milliárd euró válik elérhetővé Magyarország számára. Azt is hozzátette, hogy közel van a jogállamisági mechanizmus megszüntetése, amely újabb hatmilliárd eurót oldhat fel. Az tehát csak a szokásos politikai játszma része, hogy az Európai Parlament négy frakciója nemrég kijelentette: elégtelennek tartják az igazságügyi reformot. Johannes Hahn költségvetési biztos egyik levelében a Népszava állítása szerint a bizottság folytatja az értékelést, és amíg az előírt feltételek nem teljesülnek, addig nem folyósítják a forrásokat. Johannes Hahnnak azonban november 7-én be kell számolnia a tárgyalások állásáról, amely a kormány és a bizottság között folyik. Ettől, az eddigi hírek fényében, akár pozitív változás is várható.
Ezt erősítette meg az ATV-ben Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektmenedzsere is. Mint mondta: nyílt titok, hogy a színfalak mögött zajlik egy alkufolyamat, és lényegében akármilyen nyilatkozatok hangzanak is el jelenleg, a deal része lehet, hogy a végén Orbán Viktor is átengedi az uniós költségvetés módosítását, és akkor megérkezhetnek Budapestre az EU-s helyreállítási források.
Ezt egyébként már a Financial Times is előrejelezte egy cikkében. Mint ismert, Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyelőre a vétót képviselte a nemzetközi tárgyalásokon, például a kétnapos EU-csúcson Brüsszelben az Ukrajnának szánt ötvenmilliárdos uniós támogatást illetően.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
"És akkor jönnek a zavaros eszmék, a fonákjára fordított igazságok, abszurd okoskodások, hogy például a család nem egy férfi és egy nő életközössége, hanem ötletszerű konfigurációk végtelen változata" - leplezte le a propagandaszélsőséget Orbán Viktor.
-
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásban kérdezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest arról, hogy tartott-e és tart-e fenn jelenleg munka- vagy egyéb kapcsolatot a Ferenc pápa budapesti szentmiséjének szervezésében is aktív, ám pedofília miatt jelenleg felfüggesztett kecskeméti plébánossal, H. Róberttel?
-
A botrány akkor robbant ki, amikor a New York Times megírta, hogy a bizottság elnöke SMS-üzenetekben tárgyalt meg több milliárd dolláros vakcinabeszerzéseket a Pfizer vezetőjével, a nyilvánosság teljes kizárása mellett. Leyen, durván megsértve a jogállamiságot, azóta is bujkál a kérdések elől.