Kitérve az amerikai kazettás lőszerek Ukrajna általi bevetésére megjegyezte, hogy az Egyesült Államok ezt bűncselekménynek tekinti, de saját magát "kivételnek" véli. "Oroszország sohasem zárkózott el a tárgyalások elől, és ha a másik oldal ezt akarja, akkor ezt jelentse be" - mondta Putyin.
2023. szeptember 15. 15:37
A két államfő – tass/Mihail Metzel
Háromszázezer ember szerződött le önként az orosz hadseregbe - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban, a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával folytatott megbeszélésén.
Putyin azt hangoztatta, hogy amíg Ukrajna a fegyveres konfliktusban külföldi zsoldosokra és kiképzőkre támaszkodik, akik közül, mint mondta, nemrég ismét elfogtak néhányat, addig az orosz félnek nincs szüksége erre.
"Mi nem szorulunk rá arra, hogy kívülről hívjunk embereket a harci cselekményekhez. Mi több, szeretném ezt még egyszer hangsúlyozni, hogy 300 ezer ember szerződött le (az orosz hadsereghez), és jött önkéntesként. Ráadásul az alakuló egységeket korszerű fegyvertípusokkal és haditechnikával szerelik fel. Néhányukat már 85-90 százalékban ilyenekkel töltötték fel" - mondta.
Emlékeztetett arra, hogy nemrégiben még 270 ezer idén leszerződött önkéntesről beszélt, és azt mondta, hogy a 300 ezres adatról péntek reggel tettek neki jelentést. Ostobaságnak nevezte azokat az állításokat, hogy az orosz haderő észak-koreai önkénteseket fogad, és leszögezte, hogy Moszkva a nemzetközi jog keretei között fog együttműködni Phenjannal.
Kitérve az amerikai kazettás lőszerek Ukrajna általi bevetésére megjegyezte, hogy az Egyesült Államok ezt bűncselekménynek tekinti, de saját magát "kivételnek" véli.
"Oroszország sohasem zárkózott el a tárgyalások elől, és ha a másik oldal ezt akarja, akkor ezt jelentse be" - mondta Putyin.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.