A szélsőbaloldal „kis szigetei"
2023. február 21. 20:21

Dobrec Klára a több mint ezerfős, a rendezvény helyszínére részben buszokkal szállított közönségét arra szólította fel, hogy alakítsák meg "az ellenállás kis szigeteit" és mindenhol "nyissák ki a szájukat", mondják el mindenkinek az igazságot arról, hogy az Orbán-rendszer miatt nincs európai jólét, de van drágaság, és nem működik az egészségügy, az oktatás.
   
A tengernyi elégedetlenségből egységes erőt kell teremteni - jelentette ki Dobrev Klára, hangsúlyozva: az 1,1 milliós támogatóval rendelkező DK nem cél, hanem az Orbán-rendszer megbuktatásának eszköze, olyan kormányzóképes ellenzéki erő, amely visszaadhatja a magyarok ezeréves álmát, elhozza az európai jólétet.
   
Utóbbi szerinte egyenlő a békével, a biztonsággal, a kiszámíthatósággal, a demokráciával és a mindennapok kiszámíthatóságával, és mindez akkor érhető el, ha van olyan erő, amellyel összefogva van remény - húzta alá.
   
Ezért hoztuk létre az árnyékkormányt és az a következő feladat, hogy minél többen legyünk - szólította fel közönségét arra, hogy saját körükben is beszéljenek a problémákról, és mondják el ismerőseiknek, hogy van remény, van kormányzóképes erő.
   
A DK árnyék-miniszterelnöke az aktuálpolitikai eseményekről azt mondta: Magyarországnak a nemzetközi közösséggel együtt el kell elérnie, hogy "Putyin a háborút ne nyerhesse meg". Szerinte nem külső tényezők, hanem "a Fidesz kormánya az, amely a lehető legsúlyosabb veszélyt jelenti Magyarország békéjére" azzal, ha miatta az ország "újra a gonosz oldalára áll".

archív

MTI
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • A korrupt szélsőbal a rombolásban ügyködik
    Egy isten- és emberellenes elmélet, amely felszámolja az emberi méltóságot, megsemmisíti a személy identitását és ezáltal a végtelenségig befolyásolhatóvá teszi, felszámolja a házasság és a család értelmét, a nőiséget, az anyaságot… Manipulációval alakítja az életet, öngyilkosságba hajszol sokakat – jellemzi a gender-rögeszmét Aradszki András.
  • Hazánk nem lép háborúba
    Meg kell védeni a magyar emberek békéjét és biztonságát. Meg kell védeni a gazdasági eredményeinket. Meg kell védeni a családjainkat és különösen is a gyerekeinket. Hogy Brüsszelben is értsék: no migration, no gender, no war! Ez áll a választási manifesztumban, amelyet ma kibocsátunk - mondta Orbán Viktor.
  • Erdélyi magyar egyetem Kolozsvárt
    Semjén Zsolt beszédében a magyar kormány nevében gratulált és köszönetet mondott az elvégzett munkáért. Rámutatott: gratulációval azért tartozik, mivel leleményességre volt szükség ahhoz, hogy az épület újra "a miénk legyen", de az építkezésért és az épület élettel való megtöltéséért is gratuláció jár.
MTI Hírfelhasználó