A gondola.hu archívumának helyreállításán dolgozunk. Az esetlegesen hiányzó tartalmak eléréséhez türelmét kérjük.
  • A médiumok sodrása: aki győz, az „populista"
    Nem az a lényeges, hogy a holland polgárok hogyan szavaznak. Hanem az, hogy az úgynevezett brüsszeli politikusok elégedettek-e a demokrácia megnyilvánulásával. Ez önmagában mutatja, hogy bohózattá züllött az Európai Unió. Ugyan nem küldtek tankokat tagállamokba, mint a Kreml tette 1956-ban és 68-ban – még. De zavarja őket a nép, a lakosság.
  • „Halogén” ünnep
    A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
  • A politikai címkézés ma is szennyezi a demokráciát
    A szabaddemokraták egykori retorikája, stílusa és szóhasználata ma is visszaköszön egyes szélsőséges, balliberális irányultságú fórumokon. Ez valóban ízléstelen és felháborító. A civilizált társadalomhoz és közélethez méltatlan, színvonaltalan stílus alkalmazása érdekében áll azoknak a nyugati megbízóknak, akik jelentős összegekkel támogatják a magyarországi ellenzéket – leplezi le a címkézőket Bánó Attila.
  • Navracsics Tibor: Már tart az uniós elszámolás
    Zajlik a 2014-2020-as időszakban finanszírozott uniós projektek zárása és elszámolása, az eddigi adatok alapján Magyarország pénzügyi kerete 95 százalékát használta fel - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottsága ülésén hétfői meghallgatásán.
  • Kiderült, miért akarja Amerika az orosz–ukrán háború folytatását
    Elszólta magát az amerikai külügyminiszter: Antony Blinken nyilvánosan elismerte, hogy az Ukrajnának szánt pénzek, beleértve az európai forrásokat is, döntő többsége amerikai cégeknél landol. Így már nincs mit csodálkozni azon, hogy az amerikaiak nem szeretnének véget vetni a vérontásnak.
MTI Hírfelhasználó