Péntektől lehet véleményezni az új otthonfelújítási program feltételeit. A részletszabályok közé több fontos újdonság is bekerülhet, így például az, hogy épületnek ne kelljen a vezetékes földgázhálózatra csatlakoznia. A program a tervek szerint júniusban indul.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Sulyok Tamás Andrzej Duda lengyel elnököt méltatva hangsúlyozta, "személyes példájával és munkájával olyan virágzó időszakát teremtette meg a magyar-lengyel kapcsolatoknak, amelyek még jobban erősítették a már amúgy is szoros viszonyt".
A nyugat-európai hadikapacitások növeléséről szólva Horváth József hangsúlyozta, a lövegek gyártásában, a légvédelmi és tüzérségi lőszerellátás tekintetében együttesen sem képesek az orosz gyártókapacitást ellensúlyozni, valamint Nyugat-Európa jóval drágában - akár egy a tízhez arányú költséggel - állítja elő a lőszereket, mint Oroszország.
A templomot alapító I. András uralkodásának 14 évéről szólva azt mondta, a király útját belső és külső háborúk kísérték végig: keresztényellenes pogánylázadás, Gellért püspök és társainak vértanúhalála, a német-római császári hadak többszöri betörése, véres csaták a Dunántúlon és a Vértesben, elsüllyesztett hajóhad Pozsonyban, egyházszakadás Róma és Konstantinápoly között.
Rossi szerint nem egyszerű kétgólos hátrányt ledolgozni, de megpróbálják kihozni magukból a maximumot egyénileg és csapatként is, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég. Azt fontosnak tartja, hogy a meccs végén emelt fővel tudjanak levonulni a pályáról, hogy megtapsolják a szurkolók a csapatát, ami lehet az elégedettség vagy a megbecsülés jele is.