Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.
A remény hirdetése a bíboros szerint manapság nagyon nehéz nehéz, mert a világ nyugati részén a "nemtörődömség ateizmusa" uralkodik.
Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a konklávé eredményeként olyan üzenet születik, ami nemcsak az egyházhoz, hanem az egész emberiséghez szól, és fölismerhetően képviseli a krisztusi reménységet.
Erdő Péter hangoztatta: "ennek az emberiségnek szüksége van Krisztusra! Szüksége van ránk (az egyházra) is, ha Krisztushoz tartozunk!". Úgy vélte, "a mai egyháznak mindenek előtt saját küldetése kérdésével kell szembesülnie".
A zsúfolásig telt székesegyházban a magyar főpásztor arról beszélt: húsvét titka átértelmezi egész életünket. Megmutatja, hogy életünk súlypontja az örökkévalóságban van, és itt, a földön erre tekintettel kell gondolkoznunk, terveznünk és élnünk.
A bíboros a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában arról beszélt: a karácsonykor meggyújtott gyertyák az örök és mindent betöltő fényességet jelképezik, amely Krisztus születésével "eljött közénk, és azóta is velünk járja a történelem útját".
Erdő Péter a katolikus hívek számáról szólva azt mondta: az Esztergomi Főegyházmegyében különösen a főváros pesti oldalán sok plébánián a népességcsökkenésnél is nagyobb arányban csökkent a keresztelések száma, sokan vannak, akiknek semmilyen kapcsolatuk nincs sem a katolikus, sem más egyházzal. Ugyanakkor az agglomerációban javulnak a statisztikák.
A keresztények egységéért évente megrendezett imahetet megnyitó istentiszteleten a bíboros emlékeztetett: a keresztényeket az köti össze, hogy mindannyian Krisztus tanítványai, a názáreti Jézust ismerik el Messiásnak.
A magyarországi katolikus egyház vezetőjét már XVI. Benedek lemondása után is emlegették a pápai szék esélyeseként, de 2013-ban még viszonylag fiatal kora miatt nem valósult meg ez a forgatókönyv, tíz évvel később azonban Erdő Péter számít az első számú jelöltnek a szakértők szerint.
A szívnek - ahogy Pascal írja - megvannak a maga érvei, amelyeket az értelem már nem ismer. "Istenre nyíló ablak van a szívünkben. Megérezhetjük az isteni valóság kimondhatatlan, félelmetes és varázslatosan vonzó mélységét" - fogalmazott Erdő Péter.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Bakondi György szerint a növekedés egyik oka az, hogy a szerb rendőri erőket a magyar határ közeléből átirányították más feladatra, ezért az embercsempészbandák visszatelepültek a határtérségbe. Emellett az olasz koordinációval erősödött a horvát-szlovén együttműködés, a terepviszonyok és a határövezet erősödése miatt pedig nehézkessé vált az ottani átjutás.
Hankó Balázs az István, a király című rockopera 80 perces keresztmetszetét bemutató, élő zenekaros, ingyenes előadás fővédnökeként mondott köszöntő beszédet a koncert előtt a helyszínen, a Gödöllői Királyi Kastély parkjában felállított színpadon, a Szent István-napi programsorozaton.