Vasárnap lesz kilencvenéves Török Ferenc kétszeresolimpiai bajnok öttusázó, edző, ügyvéd, politikus. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:

olimpia.hu

1935-ben Csillaghegyen született, ott is nevelkedett öccsével, a szintén olimpiai érmes Ottóval együtt. A foci volt a mindene, a csillaghelyi MTE igazolt labdarúgója volt, tehetségével a budapesti kölyökválogatottba is bekerült, ám átnyergelt a vízilabdára és az úszásra. Végül az Árpád Gimnázium testnevelő tanára, Iglói Mihály – világcsúcstartó magyar futók trénere – rávette, hogy atletizáljon a Budapest Honvédban. Bár az atlétikát nem szerette, egy tehetségkutató verseny után Benedek Gábor hívására 1953-ban kezdett el előbb háromtusázni, aztán az öttusára váltott. A Honvéd színeiben egészen 1970-ig versenyzett. Kilencszeres magyar bajnok (három egyéni, hat csapat), párbajtőrcsapatban kétszeres (1965, 1970) magyar bajnok lett.

A válogatott keretnek 1956 és 1968 között volt tagja. 1961-ben Moszkvában mutatkozott be világbajnokságon, a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc sérülése után került a csapatba, ahol ezüstéremnek örülhetett. Világbajnokságon négyszer volt csapatban világbajnok (1963, 1965, 1966, 1967), kétszer csapatban ezüstérmes (1961, 1962) és egyéniben háromszor bronzérmes (1962, 1965, 1966).

1964-ben a tokiói olimpián ért fel a csúcsra és vele együtt a dobogó legfelső fokára, az öttusa egyéni számában olimpiai bajnoki címet nyert. Török 5116 pontot szerzett, legnagyobb ellenfele, a szovjet Igor Novikov 5067 ponttal ezüstérmes lett. Az utolsó tusa, a mindent eldöntő futás után a célba érve összeesett, oxigénnel próbálták magához téríteni. Amikor megtudta, hogy győzött, az oxigénsátorban ezt kiáltotta: "Ha kell, újra lefutom!" Két társával, Nagy Imrével és öccsével, Ottóval pedig sikerült a bronzérmet is elhozniuk csapatban. A következő olimpián, az 1968-as mexikói nyári játékokon aztán már semmi sem állíthatta meg a Balczó András, Móna István, Török Ferenc alkotta triót, mivel a nyári játékok csapataranya is az ő nyakukba került.

1970-ben vonult vissza, még sportpályafutása alatt 1966-ban szerzett szakedzői diplomát a Testnevelési Főiskolán. 1976 és 1989, illetve 1991 és 1992 között az öttusa-válogatott szövetségi kapitánya volt. Ez idő alatt a magyarok hét aranyérmet, tíz ezüst- és három bronzérmet szereztek a legnagyobb világversenyeken. Szakvezetőként 1988-ban ért fel a csúcsra, a szöuli olimpián egyéniben Martinek János, csapatban a Martinek, Mizsér Attila, Fábián László hármas győzött. 1984-től mesteredzőként és nemzetközi versenybíróként dolgozott.

1989 és 1996 között a Magyar Öttusa Szövetség elnöke, 1993-1996-ig a Nemzetközi Öttusa Szövetség alelnöke, 1989 és 1997 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja volt, ma tiszteletbeli tag. Az 1996. évi atlantai olimpia előtt a labdarúgók fizikai felkészítését segítette, akik huszonnégy év után ismét bejutottak az olimpiai torna mezőnyébe. Elnökhelyettesként részt vett a Gerevich Közalapítvány kuratóriumának munkájában. 2003-ban a Wesselényi Sport Közalapítvány kuratóriumának elnökévé választották. Tagja a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének, 2011-ben alelnökké választották.

Fizikai állóképessége mellett híres volt csavaros észjárásáról is, hamar ráragadt beceneve, a Róka. Ahogy a sportban, úgy a civil életben sem adta fel, a jogi pályát választotta, 1957-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerzett diplomát. A II. kerületi bíróságon volt bírósági fogalmazó, majd 1959 és 1962 között a XI. kerületi bíróság elnöki titkára volt. Ezután 1966-ig bírósági ügyvéd, majd több ügyvédi munkaközösség tagja. 1988-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogtanácsosa lett. Hosszú éveken át elismert ügyvédként dolgozott. A politikába is belekóstolt, a rendszerváltást követő első ciklusban 1990-1994-ig parlamenti képviselő (SZDSZ) volt, Budapest 6. választókerületében szerzett egyéni mandátumot. 1990-1998 között a Szabad Demokraták Szövetségében politizált. 1994-1998 között az SZDSZ országos tanácsának, 1995-1997 között az országos tanács elnökségének tagja volt. 1998-ban kilépett a pártból.

Kiemelkedő sportpályafutása során számtalan kitüntetést kapott. 1964-ben elnyerte az év magyar öttusázója és az év magyar sportolója címet. 1988-ban a Magyar Népköztársaság csillagrendjével tüntették ki. 1989-ben az év magyar edzője lett. A NOB Olimpiai érdemrenddel jutalmazta 1995-ben. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. 2010-ben Budapest díszpolgárává avatták. 2018-ban beválasztották az öttusázó nemzetközi Hírességek Csarnokának tagjai közé. 2020-ban kézlenyomata felkerült a Magyar Sportcsillagok Falára. 2024-ben megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) életműdíját.

Életéről, pályafutásáról 2011-ben írt könyvet, legendás mondatát idézve "Ha kell, újra lefutom" címmel. Szereti a sportot, még most is igyekszik formában tartani magát, ez utóbbiról így nyilatkozott: "Az emberek tartanak a megerőltetéstől, de én egész életemben ezt csináltam. A pályafutásom során megszoktam, hogy a sikerhez vezető út fizikai fájdalmakkal jár, minden nap át kellett lépni a fájdalomküszöbömet. Most ezt nem a sikerekért, hanem az egészségemért teszem."