Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 59 ember ellen a Kecskeméti Törvényszéken - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták: a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal 10 kormánytisztviselője, a kecskeméti műszaki vizsgaállomáson gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől.
"A vizsgabiztosok korábbi megállapodásuknak megfelelően 2023. január végéig szervezetten és leplezetten fogadtak el ügyfeleiktől készpénzt, ügyintézésenként legalább 5 ezer forintot, illetve kisebb értékű ajándéktárgyakat, például pálinkát" – részletezték, hozzátéve: a kormánytisztviselők nyilvántartást vezettek a jogtalan előnyökről – amelyben ezer forintot "egy perc" kifejezéssel helyettesítettek – majd, a nap végén egymás között egyenlő arányban osztoztak.
Az ügyészség közölte, hogy hivatali vesztegetés bűntettével vádolja azt a 49 ügyfelet is, akik a kormánytisztviselőket az ügyintézéseik során jogtalan előnyben részesítették.
A nyomozás során – amelyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat az ügyészséggel hatékonyan együttműködött – a hivatalos személyek mindegyike beismerő vallomást tett
– tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy vádiratában a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több százezer forintos pénzbüntetést, valamint foglalkozástól és közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".
Patrick Deneen, a University of Notre Dame professzora, politikai filozófus elmondta, Donald Trump amerikai elnök kemény tárgyalófél, hiszen az üzleti életből érkezett. Az unióval kötött kereskedelmi megállapodáson áttűnik, hogy számára Amerika az első, és a nemzeti preferenciára kell fókuszálni - fogalmazott.