Halálos késelés történt a VII. kerületben
2025. szeptember 8. 12:42

Hétfőn, hajnali 4 óra 13 perckor érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra arról, hogy egy erzsébetvárosi lakásban megszúrtak egy férfit. A kiérkező mentők megpróbálták ellátni a sérültet, azonban életét már nem tudták megmenteni. A fővárosi rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást; a helyszíni szemle, valamint a gyanúsított elszámoltatása jelenleg is tart – közölte a Police.hu.

MTI
Címkék:
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Kultúraromboló invázorok Európában
    El kell távolítanunk a hatalomból azokat, akik előjogokat adnak a jövevényeknek, miközben hátrányosan megkülönböztetik az őshonos lakosokat.
  • A kereszténydemokrácia aktuálisabb, mint valaha!
    A kereszténydemokrácia aktuálisabb, mint valaha – ezt tükrözi többek között Robert Francis Prevost, azaz XIV. Leó pápa névválvasztása is. (Elődje, XIII. Leó pápa volt az, aki az 1891-es Rerum novarum enciklikájával lerakta az egyház modern társadalmi tanításának alapjait, amely a munka, a tőke és a társadalmi igazságosság összefüggéseit tárgyalja a „hódító” liberalizmus és szocializmus korszakában).
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
    A felelőtlenségével csapatunknak majdnem vereséget okozó Sallai helyett Nagy Zsolt a kezdőben a portugálok ellen.
MTI Hírfelhasználó