Evakuálja a palesztinokat az izraeli hadsereg a Gázai övezet középső részén
2025. július 20. 16:05
Új evakuálási parancsot adott ki az izraeli hadsereg vasárnap reggel a Gázai övezet középső részén, a palesztin Hamász terrorszervezet fogáságban lévő túszok családjai azonban aggódnak, mert a rabokat ott őrizhetik.
A hadsereg az övezet középső részén, a Deir-el-Balah menekülttábor délnyugati térségének elhagyásra szólította fel az ott élő civileket, mert ott tervezi új harci műveletek indítását. Felszólították a palesztin lakosságot, hogy azonnal távozzanak dél felé, Muvászi térségébe. A figyelmeztető üzeneteket a hadsereg szóvivője, Aviháj Edri tette közzé az X közösségi médiában.
Az izraeli hadsereg szerint a térségben a Hamász egyik legfelkészültebb egysége állomásozik, és a feltételezések szerint a még élő több mint húsz izraeli túszukat is ott tarthatják fogva. Ezért eddig kerülték a szárazföldi hadműveleteket ebben a körzetben.
A kitelepítési parancs része annak az egyre kiterjedtebb katonai offenzívának, amelynek célja a Hamász erőinek visszaszorítása a Gázai övezet központi zónájában. Az intézkedés humanitárius szervezeteket is érint, melyek eddig ideiglenes segélyhelyeket működtettek Deir-el-Balahban. A katonai rádió vasárnap délelőtti műsora szerint növekszik az élelemhiány és egyre nagyobb az éhínség a Gázai övezetben.
Az izraeli túszok családtagjainak szervezete aggodalmát fejezte ki a hadsereg bejelentése után. "Ki tudja garantálni, hogy ez a döntés nem vezet szeretteink elvesztéséhez?" - kérdezték nyilatkozatukban, és tájékoztatást követelnek a hadműveleti tervekről és arról, hogyan szavatolják a túszok biztonságát. Közleményükben emlékeztetnek rá, hogy tavaly augusztusban a Hamász kivégzett hat túszt egy alagútban az izraeli egységek közeledésekor.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Mert nem csak az a bűnös, aki végül meghúzza a ravaszt, hanem az is, aki a – jellemzően mentálisan sérült embereket – az erkölcsi szakadék mélyére taszítja.
Valódi háborús beszédet mondott szerdán az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - csak az európai uniós ügyek felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.