A politikai erőszak elképesztő méreteket ölt. Mindannyiunk emlékezetében ott él még a Fico vagy Trump elleni szörnyű merénylet (az utóbbinak halálos áldozata is volt), nemrég pedig Babiš miniszterelnök-jelölt (sőt volt miniszterelnök) ütlegelése. Idehaza Majka, Krúbi és Bródy is „célozgat” ilyesmire álszent módon a művészet álarca mögül, a színpadon (mint erkölcsi piadesztálról?) akár a hivatalban lévő miniszterelnök kivégzését is imitálva.

Ki volt a tegnap Amerikában meggyilkolt Charlie Kirk? Valljuk be, Magyarországon eddig szinte senki sem ismerte, most vele van tele a sajtó. Kirk történetesen egy evangéliumi keresztény, patrióta influenszer volt, Donald Trump lelkes támogatója, szenvedélyes debattőr, aki az egyetemi rendezvényeken bárkivel szívesen vitatkozott a számára kedves témákról (szólásszabadságról, vallásról, házasságról, abortuszról, stb.), tömegével vonzva magához az erre kiéhezett fiatalokat.

De lehetett volna baloldali, liberális-progresszív demokrata is – vajon tényleg ezt a sorsot érdemelte?

Charlie Kirk 1993-ban született Illinois államban (USA). 18 évesen megalapította a Turning Point USA-t, amely célul tűzte ki, hogy a fiatalok körében népszerűsítse a konzervatív, szabadpiaci, patrióta gondolatokat (Amerikában ezek a politikai irányzatok általában egy csomagot alkotnak, amit a republikánus párt fő árama képvisel). 2016-ban Kirk már aktívan támogatta Donald Trump elnökválasztási kampányát, fő témája ekkoriban a szólásszabadság védelme volt a nagy amerikai egyetemeken – amit jellemzően a baloldali, szélsőbaloldali véleményterror igyekszik leginkább korlátozni („cancel culture”).

2018-ban elindította a Turning Point Action nevű szervezetet, amely már direkt politikai kampánytevékenységet folytat, innentől a republikánus párt fontos háttéremberének számít a fiatalok körében. Érdeklődése egyre inkább az evangéliumi (neoprotestáns) kereszténység felé fordult, 2019-ben megalapítja a Turning Point Faith mozgalmat, amelyben a megélt evangéliumi keresztény élet és a konzervatív politikai aktivizmus megbonthatatlan egységet alkot.

Beszédeiben gyakran hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok alapjai keresztény értékekre épültek, és szerinte a nemzet fennmaradása is ezek megőrzésétől függ.

2020-ban újra aktívan támogatja donald Trump kampányát, folyamatosan erősíti politikai befolyását, a fiatal konzervatívok egyik vezető alakja lesz az Egyesült Államokban. Bár Trump ezt a választást elveszíti (nem kis részben a vitatott levélszavazatok miatt), 2024-ben már jelentős részben Kirknek tulajdonítja győzelmét, aki lánglelkű szónoklatai mellett saját rádió- és podcastműsorral („The Charlie Kirk Show”) is képes volt megszólítani a fiatalok tömegeit. Trump kevés emberről nyilatkozott ennyire pozitívan: „A nagy, sőt legendás Charlie Kirk meghalt. Senki sem értette és ismerte jobban az Egyesült Államok ifjúságának szívét, mint Charlie. Őt mindenki szerette és csodálta, különösen én, és most már nincs többé közöttünk. Melaniával együtt őszinte részvétünket fejezzük ki gyönyörű feleségének, Erikának és családjának. Charlie, szeretünk!”

Ki kell mondanunk újra és újra, akár emelt hangerővel (de tettlegesség nélkül): a politikai erőszak nem pálya! Mindegy, hogy a célpont bal- vagy jobboldali közszereplő (egyébként, mint a fenti példákból is látszik, az áldozatok kivétel nélkül a progresszív-liberális világgal szemben álló figurák voltak), az ilyen gyalázatos tetteket mindenkinek egységesen el kellene ítélnie, még a látszatát is el kell kerülni annak, hogy ez bármilyen okból, vélt vagy valós sérelem miatt „belefér”. Aki ezt az elhatárolódást nem teszi meg, az a „cinkosok közt vétkes, aki néma” elve lapaján maga is bűnrészessé válik. Az olyan nyílt vagy burkolt erőszakra uszítást pedig, mint az említett „művész urak” esetében konkrétan szankcionálni kellene – ha jogilag nem lehet, akkor legalább a média, a közvélemény erején keresztül.

Mert nem csak az a bűnös, aki végül meghúzza a ravaszt, hanem az is, aki a – jellemzően mentálisan sérült embereket – az erkölcsi szakadék mélyére taszítja.