Elérte az Északi-sarkot a Tudás jégtörője elnevezésű, diákoknak szervezett nemzetközi expedíció, amelynek magyar résztvevője kitűzte a magyar lobogót az Északi-sarkon.
Az expedíciót támogató Roszatom hétfői közleménye szerint a Győzelem 50. évfordulója nevet viselő atomjégtörő vasárnap érkezett meg az Északi-sarkra, ahol 21 ország képviseletében 66 középiskolás lépett a jégre, hogy kitűzze országa lobogóját. Köztük volt Dezséri Enikő, a budapesti Könyves Kálmán Gimnázium tanulója is, aki pontban ott, ahol az Északi és a Déli-sarkot összekötő földrajzi meridiánok találkoznak, az északi szélesség 90°-án kitűzte Magyarország nemzeti lobogóját.
A hatodik alkalommal megszervezett expedíció résztevői a visszaúton a Ferenc József-föld érintésével felfedezik az Északi-sarkvidék egyedülálló élővilágát és természeti kincseit. Az atomjégtörő augusztus 22-én érkezik vissza Murmanszkba.
Az idei expedíción Magyarország mellett Oroszországból, Brazíliából, Bolíviából, Egyiptomból, Indonéziából, Kínából és mintegy tucatnyi más országból vesznek részt diákok az expedícióban, közülük többen országuk első képviselőjeként jutottak el az Északi-sarkra - emelték ki a közleményben.
Az expedíció során orosz és külföldi tudósok, mérnökök, a nukleáris és űripar szakemberei, ismert bloggerek és a tudomány népszerűsítői tartanak előadásokat. A résztvevők kipróbálhatták az orosz gyártmányú bolygójáró járművet is, amelyet a világ lezordabb körülményei közötti használatra fejlesztettek ki.
A Tudás jégtörője tudományos és oktatási projektet az Atomenergetikai Információs Központok Hálózata (ICAE) szervezte a Roszatom támogatásával. Célja a nukleáris iparral összefüggő természettudományok és technológiák népszerűsítése, a tehetséges gyermekek felkutatása és támogatása, képességeik fejlesztése és kibontakoztatása, pályaorientációjuk elősegítése.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Az intézet Közép-Kelet-Európa új kutatóközpontjaként a béke és biztonság, a transzformatív technológiák, valamint a jövőt formáló társadalmi és gazdasági folyamatok nemzetközi kutatására specializálódik - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
Kövér László kifejtette, a parlament három fő funkciója a törvényhozás, a kormány ellenőrzése és maga a nyilvánosság. Mint mondta, először a parlament ellenőrzési funkciója számolódott föl, mert annyira eldurvultak a viszonyok a kormánypártok és az ellenzékiek között, hogy bármilyen egyetértés ki volt zárva.
"Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen látványos vagy jelentős kísérletet hajtottam végre az űrállomáson, a velem odafönt dolgozó kollégáim elismerően mondogatták egymást között, hogy nézd, a magyarok mit hoztak ide!" - mondta Kapu Tibor.