Csütörtökön kezdődik az ötödik MCC Feszt Esztergomban
2025. július 29. 11:34
A nyár egyik legfontosabb intellektuális fesztiválja, az MCC Feszt csütörtökön kezdődik Esztergomban neves külföldi és magyar közéleti szereplőkkel, könnyűzenei előadókkal – mondta el kedden, az esemény sajtóbejárásán a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója.
 
Szalai Zoltán hozzátette: tavaly három nap alatt csaknem 50 ezren vettek részt a rendezvényeken, beszélgetéseken és most is hasonló érdeklődés mutatkozik a rendezvény iránt.
 
A fesztiválon előadást tart mások mellett Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, Dominic Cummings brit politikai stratéga, Boris Johnson egykori brit miniszterelnök főtanácsadója, aki kulcsszerepet játszott a Brexit-népszavazás sikerében - ismertette a főigazgató.
 
Hozzátette:
 
a nemzetközi előadók között lesz Peter Thiel, a Paypal alapítója és Ayan Hirsi Ali író, a Hoover Intézet kutatója, aki a migrációról és azokról a globális problémákról fog beszélni, amelyek társadalmunkra nagy hatással vannak a jelenlegi korszakban - mondta el Szalai Zoltán.
 
Neves hazai előadók is várják a látogatókat, így mások mellett Hernádi Zsolt, a Mol Csoport elnök-vezérigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Schwab Richárd belgyógyász, gasztroenterológus
 
Az esti hangulatról a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő szereplői gondoskodnak: fellép többek között a Blahalouisiana, Ákos, a 4S Street, a BSW, valamint Szikora Róbert és az R-Go.
 
Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a fesztivál mindhárom napjára belépőt váltó látogatók kedvezményes jegyet vehetnek igénybe az esztergomi bazilikában, a Vármúzeumban és a Duna Múzeumban.
 
A polgármester kiemelte, előrehaladott állapotban vannak tárgyalásaik a szervezőkkel annak érdekében, hogy az MCC Fesztnek újabb öt évre otthont adhasson Esztergom.
MTI
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
MTI Hírfelhasználó