Borbély Balázs: A támadóharmadban változtatnunk kell, ha tovább szeretnénk jutni
2025. július 31. 11:04

Az ETO FC egygólos hátrányból várja az örmény Pjunyik Jereván elleni hazai visszavágót a Konferencia-liga második selejtezőkörében. Borbély Balázs, a magyar csapat vezetőedzője az M4 Sportnak elmondta, a visszavágón több kreativitást szeretne látni, ezt hiányolta az első meccsen.

„Két tétmérkőzésünk már volt, két teljesen különböző, szerintem a visszavágó jobban fog hasonlítani az odavágó második félidejére, erre készülünk, remélem át tudtam adni azt az információt a csapatnak, amit kellett, és jobban fogunk játszani, mint az első mérkőzésen” – kezdte Borbély Balázs a Pjunyik Jereván elleni visszavágó előtt.

2–1-re kapott ki Borbély Balázs csapata, de az örmények öngólja reményt adhat a győri visszavágóra.

A vezetőedző elmondta, összességében jó állapotban vannak, Megyeri Balázsra bár hosszabb ideig nem számíthatnak, de emellett csak kisebb problémáik vannak, a kezdőt ezek nem fogják változtatni.

„Arra számítok, hogy az ellenfél ezúttal is mélyebben védekezik majd, és hátrányból kezdjük a második mérkőzést. Két hasonló képességű csapat találkozik. Jerevánban hetven-harminc arányban birtokoltuk a labdát, de összességében ez a fölény semmit sem ért, mert a támadóharmadban nem láttam a kreativitást. Ezen mindenképpen változtatunk kell, ha tovább szeretnénk jutni” – mondta Borbély Balázs, a győriek vezetőedzője.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik az ETO Parkban, és az M4 Sport ezt is élőben közvetíti. A továbbjutó az AIK Stockholm és az észt Paide Linnameeskond párharcának győztesével játszik a selejtező következő körében. Az első mérkőzésen a svéd együttes idegenben 2-0-ra nyert.

 Miklós Patrik

m4sport.hu
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • Brüsszel a legelszigeteltebb központ a világon
    Patrick Deneen, a University of Notre Dame professzora, politikai filozófus elmondta, Donald Trump amerikai elnök kemény tárgyalófél, hiszen az üzleti életből érkezett. Az unióval kötött kereskedelmi megállapodáson áttűnik, hogy számára Amerika az első, és a nemzeti preferenciára kell fókuszálni - fogalmazott.
  • Dr. Latorcai János: A békére nem az állami szuverenitás jelent veszélyt
    Magyarország, mint a világ tíz legnyitottabb gazdaságának egyike nem érdekelt a blokkosodásban, de érdekelt abban, hogy a nemzetközi intézményrendek kommunikációs csatornaként működjenek - rögzítette dr. Latorcai János.
  • Soltész Miklós: a magyarságnak hihetetlen kincse van a nyelvében
    Soltész Miklós a II. Összmagyar Középiskolás Táborban újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, a táborban töltött egy hét alatt a fiatalok érezhetik, hogy a nyelv mennyire összeköti őket, érkezzenek akár Észak- vagy Dél-Amerikából, Japánból, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról vagy az anyaországból.
MTI Hírfelhasználó