Szijjártó Péter: nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő
2025. május 30. 13:08
Ahogy a magyar kormány megdöntését célzó korábbi washingtoni kísérlet elbukott, úgy fog elbukni a mostani brüsszeli kísérlet is, és jobb, ha Manfred Weber is megérti: nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CPAC Hungary 2025 konferencián pénteken Budapesten.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kétnapos CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Hungary második napján a Budapest Kongresszusi Központban 2025. május 30-án. MTI/Bruzák Noémi
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Konzervatív Politikai Akció Konferencián hangsúlyozta, hogy az idei év igazi vízválasztó, ugyanis eddig elképesztő erőfeszítésekre volt szükség a magyar kormány részéről az identitás, a gyermekek, az ország biztonságának védelme érdekében, de itt az ideje ellentámadásba lendülni.
"Meg kellett magunkat védeni az ukrajnai háborútól (…) Már több mint három éve folyamatosan bele akarnak minket nyomni ebbe a háborúba. De mi több mint három éve sikeresen állunk ellen ezeknek a kísérleteknek (…) Nem szállítottunk fegyvert, nem küldtük el a magyar emberek pénzét egy elvesztett háborúba, és mindvégig nyitva tartottuk a diplomáciai csatornákat, mert pontosan tudjuk, hogy aki feladja ezeket, az a béke reményét adja fel" - fejtette ki.
"Az elmúlt esztendőkben meg kellett védeni magunkat, a biztonságunkat és az identitásunkat is az illegális migrációtól. Az mégiscsak abszurd, hogy azok, akik a demokrácia bajnokainak állítják be magukat, azok, akiknek a kedvenc, unalomig ismételt kifejezésük a jogállamiság vagy a rule of law, ők azok, akik semmibe veszik a nemzetközi jogot" - folytatta.
Majd rámutatott, hogy a nemzetközi jog világosan kimondja, hogy a menekülteknek az első biztonságos országban van joguk tartózkodni, nem a második, az ötödik vagy a tizedik ország területén, márpedig Magyarország a délről érkező migránsok számára egész biztosan nem az első kategóriába tartozik.
"Ezért kerítést építettünk, a kerítés marad, megállítunk ott minden illegális migránst, és Magyarországot migránsmentes országként tartjuk fent a jövőben is (…) Őrült helyzet az, hogy mindezért napi egymillió euró bírságot fizetnünk kell Brüsszelnek" - vélekedett.
"És végezetül meg kellett védeni a gyermekeinket az egyre agresszívabb genderpropagandától. És mi elértük azt, hogy a genderszervezetek ma már nem mehetnek be az óvodákba, nem mehetnek be az iskolákba, és nem magyarázhatják el egy kislánynak, hogy ugyan te kislány vagy, de holnap képzelheted magadat kisfiúnak is" - fűzte hozzá.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a kormánynak a liberális mainstream folyamatos támadásaival szemben is védekeznie kellett Brüsszelből és Washingtonból is, mivel az előző amerikai adminisztráció ellenségként tekintett hazánkra.
"Nyíltan akarták megdönteni, megbuktatni a magyar kormányt. Nem sajnáltak sem pénzt, sem időt, sem erőfeszítést. De elbuktak. Most azonban Brüsszel veszi át Washington helyét. A támadások erejét megsokszorozzák. Politikai, jogi, pénzügyi szankciókat vetnek be. Mindent bevetnek annak érdekében, hogy egy bábkormányt segítsenek hatalomba itt, Magyarországon" - mondta.
"Egy bábkormányt, amely készen áll Magyarország szuverenitásának feladására, készen áll a liberális mainstream igényeinek kielégítésére, készen áll arra, hogy beleegyezzen abba, hogy Ukrajnát benyomják az Európai Unióba, készen áll fegyverek küldésére Ukrajnába, készen áll a kerítés lebontására, és készen áll arra, hogy visszaengedje a genderszervezeteket az iskolákba" - tette hozzá.
"De úgy, ahogyan a washingtoni kísérlet elbukott, pontosan úgy fog elbukni ez a brüsszeli kísérlet is. És jobb, hogyha Manfred Weber is megérti, nekünk, magyaroknak Orbán Viktor a jövő" - szögezte le.
A miniszter aláhúzta, hogy miután kivédekezték ezt az egész pályás letámadást, itt az ideje támadásba lendülni.
"Donald Trump elnök elzárta a liberális mainstream globális véleménydiktatúráját működtető pénzcsapokat. És mi, magyarok nem viseljük el a külső beavatkozást. Mi nem hagyjuk, hogy külföldi pénzek befolyásolják a magyar emberek akaratát. Mi kiűzzük a politikából a külföldi pénzeket. Ezt magyarul úgy hívják: átláthatóság" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy Magyarország nem fogja engedni, hogy a feje felett benyomják Ukrajnát az Európai Unióba. "Mi nem fogjuk a magyar emberek pénzét átengedni az ukránoknak. Mi nem fogjuk engedni, hogy tönkretegyék a magyar gazdákat. Mi nem fogjuk hagyni, hogy Magyarországot az ukrán maffia átjáróházává tegyék. És mi nem fogjuk engedni, hogy a magyar családok az ukránok miatt kétszer-háromszor annyit fizessenek a rezsire, mint kellett eddig" - sorolta.
"A Voks 2025-ön a magyar emberek döntenek, és megvédhetik Magyarországot. És kedves barátaim, a Voks 2025-öt követni fogja a Voks 2026. És a Voks 2026-on is meg fogjuk védeni Magyarországot, újra nyerni fogunk, hogy amikor önök ide jövőre újra visszajönnek, akkor együtt ünnepelhessünk egy újabb nagy patrióta győzelmet" - összegzett.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elegük lett abból, hogy a liberális, globalista elit az illegális migránsok emberi jogait a biztonság és a polgárok érdekei, a genderidentitást pedig a biológia elé helyezi, miközben Ukrajnában háborúval akarja elérni a békét, a demokráciát pedig az ellenvélemények elhallgattatásával kívánja védeni - sorolta a szélsőség romboló akcióit László András.
A közlemény szerint a magyar gazdaság biztos alapokon áll: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.