Egyre több lesz a napsütés hétfőn
2025. május 26. 10:54

A Dunántúlon lévő vastagabb felhőzet szakadozik, napközben gomolyfelhős, napos idő valószínű. Reggelig a Dunántúlon lehet eső, zápor, a déli óráktól pedig a Tiszántúl kivételével elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél élénk, zivatarok környezetében átmenetileg erős lesz – számol be róla a HungaroMet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. Késő este 14, 19 fok valószínű. Csökken a felhőzet, a legtöbb helyen derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Északkeleten lehet helyenként több felhő az égen. Csapadék kialakulása nem valószínű. Az északnyugati, északi szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul, de a szélcsendes, illetve hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó