A brit miniszterelnök londoni ingatlanainak felgyújtása
2025. május 18. 12:31

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe szombaton a brit miniszterelnök londoni ingatlanainak, illetve volt autójának felgyújtása ügyében.

A szombat esti rendőrség tájékoztatás szerint a 26 éves férfit a Londontól északra fekvő Luton repülőterén fogták el a Scotland Yard kelet-angliai különleges műveleti egységén belül működő terrorizmusellenes ügyosztály nyomozói.

Az illetőt azzal gyanúsítják, hogy életveszély okozásának szándékával szőtt terveket gyújtogatásos bűncselekmény elkövetésére.

A rendőrségi tájékoztatás sem a gyanúsított nevére, sem állampolgárságára nem tér ki.

Ugyanebben az ügyben a Scotland Yard már csütörtökön vádat emelt egy ukrán állampolgár ellen, aki a hatósági gyanú szerint megpróbálta felgyújtani Keir Starmer brit miniszterelnök volt és jelenlegi londoni házát, valamint egykori autóját.

A 21 éves Roman Lavrinovicsot - aki a délkelet-londoni Sydenham városrészben lakik - életveszély okozásának szándékával elkövetett háromrendbeli gyújtogatással vádolják.
A brit kormányfő tulajdonában lévő házban hétfő hajnalban keletkezett tűz. A lángok az észak-londoni Kentish Town városrészben lévő ház bejárati ajtaját rongálták meg.

A tűzoltóság a tüzet húsz perc alatt megfékezte, személyi sérülés nem történt.

A házban jelenleg Starmer feleségének nővére lakik. Keir Starmer az általa vezetett Munkáspárt tavaly nyári választási győzelme óta Nagy-Britannia miniszterelnöke, és jelenleg a Downing Street-i kormányfői rezidencián él feleségével és két gyermekével.

A kormányfő Kentish Town-i házánál megkísérelt gyújtogatás előtt egy nappal, vasárnap a közeli Islington kerületben hasonló incidens történt, és ebben az esetben is az érintett ingatlan bejárati ajtaja rongálódott meg.

Ez a ház korábban szintén Keir Starmer tulajdonában volt.

A két incidens kivizsgálását a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának nyomozói irányítják, a hivatalos rendőrségi tájékoztatás szerint azért, mert a tüzek egy "magas beosztású közéleti szereplő volt lakóingatlanaiban" történtek.

A Scotland Yard által vizsgált harmadik esetben egy autó gyulladt ki múlt csütörtökön, ugyanabban Kentish Town kerületbeli utcában, ahol a miniszterelnök háza is van.

A felgyújtott autó egy 2018-as évjáratú Toyota Rav 4, amely szintén Keir Starmeré volt. Az autót a kormányfő a tavaly nyári parlamenti választások után eladta egyik szomszédjának.

MTI
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Hölvényi György: Brüsszelnek is fel kell ismernie, hogy Ukrajna ma elsősorban biztonsági kockázat Európa számára
    Brüsszelnek is fel kell ismernie, hogy Ukrajna ma nem lehetőség, hanem elsősorban biztonsági kockázat Európa számára - közölte Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő a Facebook oldalán.
  • A nyomtatott Biblia a múlté?
    A Szentírás terjesztésében – ami alapvető keresztény feladat, misszió – történelmi fordulat következett be: először olvasnak világszerte többen digitális Bibliát, mint nyomtatott példányt – derül ki a United Bible Societies (UBS) legfrissebb, 2024-es statisztikai jelentéséből.
  • A kereszténydemokrácia aktuálisabb, mint valaha!
    A kereszténydemokrácia aktuálisabb, mint valaha – ezt tükrözi többek között Robert Francis Prevost, azaz XIV. Leó pápa névválvasztása is. (Elődje, XIII. Leó pápa volt az, aki az 1891-es Rerum novarum enciklikájával lerakta az egyház modern társadalmi tanításának alapjait, amely a munka, a tőke és a társadalmi igazságosság összefüggéseit tárgyalja a „hódító” liberalizmus és szocializmus korszakában).
MTI Hírfelhasználó