Migránsok – Olaszországban újabb késelés buszmegállóban
2024. május 22. 19:39
Egy szomáliai bevándorló életet veszítette, miután egy egyiptomi migráns késsel mellkason szúrta a római Termini-pályaudvarnál szerda korai óráiban - közölte a rendőrség.
A negyvenegy éves férfit a legnagyobb római vasútállomás előtti téren szúrták le, és majdnem azonnal életét veszítette. A szomáliai bevándorló a Termini-pályaudvarhoz közeli menhelyen élt.
A bűncselekmény nem sokkal éjfél után történt egy buszmegállóban.
Az elkövetőt egy közeli presszóban vették őrizetbe a helyszínre érkezett rendőrök. A hatóságok közlése szerint egy egyiptomi férfiről van szó, akit a térkamerák felvételei segítségével azonosítottak. A videók szerint a két férfi vitába keveredett, amelynek során az egyiptomi kést húzott elő, és társára támadt.
A Termini-pályaudvar, ahol naponta fél millió fős az utasforgalom, az olasz főváros kiemelten veszélyes zónájának számít. A belügyminisztérium adatai szerint a 2023 január és 2024 január közötti időszakban a hatóságok több mint száz razziát tartottak, és ötszáz személyt tartóztattak le. A Termini az illegális bevándorlók egyik szabadtéri szálláshelyeként ismert.
A pályaudvaron 2023 januárjában egy lengyel hajléktalan egy fiatal olasz nőre támadt rá késsel, a férfit a videokamerák alapján azonosították és több mint hét év börtönre ítélték.
2023 februárjában három észak-afrikai egy olasz férfit akart kirabolni a vasútállomáson, aki ellenállt, ezért késsel megsebesítették.
Idén január 3-án hajnalban egy 27 éves nigériai férfi rátámadt egy olasz nőre, aki a Termini-pályaudvar előtti buszmegállóban várakozott. A férfi egy szék támlájával megütötte a nőt, és eltörte a lábát. A beavatkozó rendőrökre is rátámadt, és megharapta őket.
Nem kedvezőbb a helyzet a milánói központi vasútállomáson sem, ahol május 9-én egy marokkói férfi megkéselt egy rendőrt. Egy nappal később egy rendőr lőtt vállon egy támadó egyiptomi férfit a milánói vasútállomással szomszédos téren.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.