A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül
2024. április 30. 08:22
Marad a nyugalom: kedden is szikrázóan napos időben lesz részünk, emellett megélénkül a délkeleti szél. Több helyen csapadékra majd csütörtöktől készülhetünk.
Várható időjárás az ország területén kedd éjfélig: Ma is napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, helyenként a Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 27 fok között várható. Késő estére 10 és 21 fok közé hűl le a levegő.
met.hu
Címkék:
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
"Mi ez, hogyha nem egy pünkösdi összefogás? Mi ez, ha nem annak az üzenete, hogy megértjük egymás szavát, megértjük az üzenetet? Hogy a bábeli zűrzavarra a válasz a kereszténység" - mondta Soltész Miklós.
-
Santiago Abascal felszólalásában köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek "példamutatásáért", és "a hazafiak együttműködését elősegítő erőfeszítéseikért".
-
A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett.