Lezsák Sándor Mongóliába látogatott
2024. április 27. 20:43

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Ulánbátorban részt vett a II. Éves Transz-altáji Fenntarthatósági Párbeszéd című rendezvényen csütörtökön és pénteken - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke szombaton az MTI-vel.

Szilágyi Zoltán tájékoztatása szerint a fórumnak idén az ENSZ 2030 Agendájának 16. pontja: a béke, igazságszolgáltatás és erős intézmények volt a témája, célja pedig az, hogy összehozza a tudományos, civil és kormányzati szféra képviselőit, hogy megosszák a legjobb gyakorlatokat ezek elérése érdekében.
   
A közlemény idézte Lezsák Sándort, aki beszédében hangsúlyozta, hogy nem csupán Brüsszelben lehet változás az idén a június 9-én esedékes európai parlamenti voksolással. Donald Trump amerikai elnökké választásával ugyanis Washingtonban is fordulat következhet be 2024-ben.
   
"Magyarország a választások után az Európai Unió soros elnöke lesz, ez történelmi felelősséget jelent a 2010 óta kétharmados többséggel kormányzó Orbán Viktornak és kormányunknak" - tette hozzá az Országgyűlés alelnöke.
   
A sajtófőnök arra is kitért, hogy Lezsák Sándor találkozott Gombodzsavín Zandanshatarral, a mongol parlament, az Állami Nagy Hurál elnökével, akivel a Magyarországon június 9-én tartandó önkormányzati és európai parlamenti, valamint a Mongóliában június 28-án zajló parlamenti választásokról cseréltek véleményt.
   
A konferencia egyik szekcióülését Obrusánszky Borbála történész, Magyarország ulánbátori nagykövete vezette, ebben a szekcióban előadást tartott Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, az Országgyűlés magyar-mongol baráti csoportjának alelnöke, továbbá Hidan Csaba történész.
   
Lezsák Sándor röviden találkozott Saldan Odontujával, az Állami Nagy Hurál alelnökével is.
   
Az esemény a mongol parlament, a Ban Ki-moon Alapítvány a Jobb Jövőért és a Stanford Egyetem Walter H. Shorenstein Ázsia-Pacifik Kutatóközpontja társszervezésében valósult meg - ismertette Szilágyi Zoltán.
 

MTI
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Kína és Magyarország mindig barátok voltak
    A kínai elnök hangsúlyozta: az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy Kína és Magyarország mindig is jó barátok voltak, akik bíznak egymásban, segítik egymást és kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek.
  • Molnár Pál kapta az Innovációs Szövetség Média Díját
    Molnár Pál folyamatosan nyilvánosságot adott a hazai innovációs fejleményeknek, szakmai kapcsolata szoros a Szövetséggel, rendszeresen megjelentette a sajtóközleményinket, interjúiban bemutatta a fiatal tehetségeket és az őket inspiráló hátteret, iskolákat, tanárokat, szülőket – olvasható a laudációban.
  • A kínai államfő házastársa a Budavári Palotában
    A kínai és a magyar államfők házastársainak Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója mutatta be a Herendi Porcelán történetét és két kihelyezett műtárgyat, majd Tartó László porcelánfestő művész porcelánfestési technikákból tartott bemutatót.
MTI Hírfelhasználó