Megszületett a döntés a Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázata kapcsán
2024. február 27. 20:54
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter Demeter Szilárdot bízta meg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói feladatainak ellátásával - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára benyújtott valamennyi, a pályázati feltételeknek megfelelő pályázatot - a vonatkozó jogszabályi előírások alapján felkért - szakmai bizottság véleményezte és javaslatot terjesztett fel Csák János miniszter felé.
Demeter Szilárd március 6-án kezdi meg főigazgatói munkáját a Magyar Nemzeti Múzeum élén.
Kapaszkodjunk meg: Európában hangzott el a förtelmes mondat. Sőt ami még fájóbb: a kontinens kellős közepén, Magyarországon harsogta ezt olyan politikus, akit korábban megválasztottak felelős pozícióba.
Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
A francia fővárosban 1900 és 1924 után harmadszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. Franciaországban 1924-ben Chamonix, 1968-ban Grenoble, 1992-ben Albertville volt téli olimpia házigazdája.
A magyar csapat 180 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a francia fővárosba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A nők zöld ruhát, míg a férfiak sötét zakót és világos inget viseltek.