Labdarúgó NB I - A Kisvárda és az Újpest új edzővel kezdi a hajrát
2023. március 31. 20:21

A Kisvárda és az Újpest FC is új vezetőedzővel vág neki a labdarúgó NB I hajrájának, előbbi a Puskás Akadémiát, utóbbi a Zalaegerszeget fogadja a hétvégi 25. fordulóban.

Az utolsó kéthetes szünetet kihasználva két klub is a váltás mellett döntött, a tavaly ezüstérmes Kisvárda négy nyeretlen találkozó után éppen az Újpesttől távozott Milos Kruscicot bízta meg, akinek az lesz a feladata, hogy az elmúlt időszak sikertelensége nyomán hatodik helyre visszacsúszó gárdát az eredeti célkitűzésnek megfelelően dobogóra vezesse. Ennek eléréséhez a szerb trénerre azonnal kulcsmérkőzés vár, ugyanis a legutóbb bronzérmes felcsúti rivális úgy áll a harmadik helyen, hogy a Kisvárda a legyőzésével pontszámban utolérné.
   
Az Újpestre visszatérő Nebojsa Vignjevic fontos kiesési rangadóval debütál régi-új csapata kispadján. Az éppen bennmaradó, tizedik helyezett lila-fehérek szintén utolérhetnék pontszámban a hetedik Zalaegerszeget, ha sikerül begyűjteniük a három pontot.
   
A harmadik szombati mérkőzést a mezőny legjobb formában lévő csapata, a sorozatban négy győzelemnél tartó Paks vívja a bennmaradásért küzdő, de jelenleg kieső helyen álló Budapest Honvéd vendégeként.
   
Vasárnap a Ferencváros és a MOL Fehérvár rangadója emelkedik ki a három találkozó közül még úgy is, hogy utóbbi együttes várakozáson aluli szereplése miatt ez a párharc jócskán veszített a jelentőségéből. A címvédő és nyolcpontos előnnyel listavezető zöld-fehérek ugyanakkor részben a sok sérülés miatt kisebb hullámvölgybe kerültek, három nyeretlen találkozó után kell javítaniuk, míg a váratlanul a kiesés elkerüléséért küzdő székesfehérvári csapat abban reménykedhet, hogy Bartosz Grzelak vezetőedző győztes debütálása után ismét három pontot szerez, amivel eltávolodhat a veszélyzónától.
   
Az újoncként második, tíz kör óta veretlen Kecskemét a bennmaradásért küzdő, előző négy bajnokiján nyeretlen Mezőkövesdet fogadja, míg a zárómeccsen a dobogós helyekért hajtó Debrecen a sereghajtó és nyolc nyeretlen fordulót követően már-már reménytelen helyzetben lévő, de a Magyar Kupában elődöntős Vasast látja vendégül.

    NB I, 25. forduló:

    szombat:

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 13.00

Újpest FC-ZTE FC 15.00

Budapest Honvéd-Paksi FC 19.30

    vasárnap:

Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 14.15

Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 16.30

Debreceni VSC-Vasas FC 19.00

    A tabella:
 

1. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 47-20 50 pont
 2. Kecskeméti TE 24 10 12 2 35-23 42
 3. Puskás Akadémia FC 24 9 9 6 34-30 36
 4. Paksi FC 24 10 5 9 43-40 35
 5. Debreceni VSC 24 9 7 8 39-36 34
 6. Kisvárda Master Good 24 8 9 7 35-38 33
 7. ZTE FC 24 8 6 10 29-28 30
 8. Mezőkövesd Zsóry FC 24 7 8 9 25-30 29
 9. MOL Fehérvár FC 24 7 6 11 30-34 27
10. Újpest FC 24 7 6 11 29-43 27
11. Budapest Honvéd 24 6 7 11 26-38 25
12. Vasas FC 24 3 10 11 19-31 19

 

MTI
Címkék:
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Számháborúzó ütközetek Kijev és Moszkva között
    Nagyotmondás helyett most kicsitmondásról beszélhetünk: semmi értelme nem volt Zelenszkij hazugságának. Leglelkesebb hívei sem vették komolyan, amit mondott. Akkor miért mondhatta?
  • Nagycsütörtök
    A Dicsőségre minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a Glória után elnémulnak és csak nagyszombat este szólalnak meg újra. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A harangok ilyenkor - a hagyomány szerint - Rómába mennek, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei.
  • A Völner-Schadl ügy
    Fürcht Pál beszámolt arról, hogy szerdán a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tanúként hallgatta ki Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert. Az általa elmondottakról azonban a folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást.
  • Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
    A rendezvényen a Liverpool magyar válogatott futballistája, a nemzeti csapat kapitánya élő beszélgetés keretében ad interjút, a színpadon ott lesz a teljes magyar válogatott és meglepetésvendégekre is lehet számítani.
MTI Hírfelhasználó