Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (k) virágvasárnapi ünnepi szentmisét mutat be az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban 2024. március 24-én. MTI/Bodnár Boglárka
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".
Patrick Deneen, a University of Notre Dame professzora, politikai filozófus elmondta, Donald Trump amerikai elnök kemény tárgyalófél, hiszen az üzleti életből érkezett. Az unióval kötött kereskedelmi megállapodáson áttűnik, hogy számára Amerika az első, és a nemzeti preferenciára kell fókuszálni - fogalmazott.