Lódított egy neves amerikai újság. A New York Times-ban megjelent álhírben az amerikai lap azt állította, hogy Mráz Ágoston Sámuel arról beszélt volna, nem volt sikeres az ellenzék jelenlegi legerősebb pártjával szembeni kampány. A Nézőpont Intézet vezetője a Facebook-oldalán rögzítette: egy soha el nem hangzott mondatot adtak a szájába. Mráz tisztázta, hogy több mint négy hónapja találkozott a New York Times újságírójával, akinek arról beszélt, hogy 2024 júniusa és 2025 júniusa között erősödött a Tisza, a többi ellenzéki párt rovására.

„Ehhez képest októberben a számba adni egy soha el nem hangzott mondatot még propagandának is rossz”

– értékelte az amerikai módszert az intézetvezető.

A teljesen alap nélküli, ám a köznép számára hihető sajtóállítások a Rajk-pert juttatják az ember eszébe. Az egykori kommunistáról a leghajmeresztőbb rémtörténeteket állította a rákosista sajtó. Majd bekövetkezett a vég.

Igen ám, de a Rákosi-rendszerben egy idegen sereg megszállása alatt sínylődött az ország. A budapesti csúcspolitikusokat Moszkvában választották – nem meg, hanem – ki.

Munkatáborok – sokak számára haláltáborok – működtek az országban, a Hortobágyon, Recsken és máshol, sok helyen. Százezres nagyságrendben hurcoltak el magyarokat a Gulágra. Fekete autó állt meg hajnalban számos politikai vezető lakása, háza előtt.

Terror volt.

Népi demokráciának csúfolták ezt a rezsimet: s minthogy a demokrácia jelentése népuralom: „népi népuralom” terpeszkedett rá a társadalomra.

Akkor lehetett bődületeseket hazudni a sajtóban.

Most is lehet, hiszen hazánkat New Yorktól egy fél kontinens és egy óceán választja el. Onnan messziről azt hazudik az újságíró, amit akar.

Mi a Lajtán innen a kommunizmus alatt a New York Times-t abszolút mérvadó lapnak sejtettük. Soha nem gondoltuk volna, hogy az orgánum a demokrácia mintaállamában a Rákosi-korszakba süllyed. Ez megtörtént.

Kell valami mögöttes, züllött erőnek lenni, amely képes a sajtót is erkölcsi mélységekbe taszítani.

Sajnos nem új az élmény. Már a rendszerváltozás után egy SZDSZ-es szélsőséges figura azt hazudta, hogy a magyar demokrata belügyminiszter a tömegbe akart lövetni. E bődületes rágalmazást simán megúszta, azóta is erkölcsről oktatja ki a demokratákat. Ezért is vitatkoznunk Churchill-lel abban, hogy a demokrácia ugyan rossz rendszer, de nincs nála jobb.

Újabban a pedofíliával való megvádolást osztogatja a szélsőbal, remélve, hogy az ocsmány rágalmazásból valami ráragad az ártatlan érintettekre. A jogállamiság helyreállítása azonban az igazságszolgáltatás részéről deficites.

Mindenesetre a szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.

Az agyonfizetett polgári politológusoknak kell kitalálniuk az ellencsapás fortélyát.

Főkép: Orbán Viktor fotójával illusztrált cikk Magyarországról a New York Times híroldalon.