A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
2025. szeptember 1. 05:35
Lódított egy neves amerikai újság. A New York Times-ban megjelent álhírben az amerikai lap azt állította, hogy Mráz Ágoston Sámuel arról beszélt volna, nem volt sikeres az ellenzék jelenlegi legerősebb pártjával szembeni kampány. A Nézőpont Intézet vezetője a Facebook-oldalán rögzítette: egy soha el nem hangzott mondatot adtak a szájába. Mráz tisztázta, hogy több mint négy hónapja találkozott a New York Times újságírójával, akinek arról beszélt, hogy 2024 júniusa és 2025 júniusa között erősödött a Tisza, a többi ellenzéki párt rovására.
„Ehhez képest októberben a számba adni egy soha el nem hangzott mondatot még propagandának is rossz”
– értékelte az amerikai módszert az intézetvezető.
A teljesen alap nélküli, ám a köznép számára hihető sajtóállítások a Rajk-pert juttatják az ember eszébe. Az egykori kommunistáról a leghajmeresztőbb rémtörténeteket állította a rákosista sajtó. Majd bekövetkezett a vég.
Igen ám, de a Rákosi-rendszerben egy idegen sereg megszállása alatt sínylődött az ország. A budapesti csúcspolitikusokat Moszkvában választották – nem meg, hanem – ki.
Munkatáborok – sokak számára haláltáborok – működtek az országban, a Hortobágyon, Recsken és máshol, sok helyen. Százezres nagyságrendben hurcoltak el magyarokat a Gulágra. Fekete autó állt meg hajnalban számos politikai vezető lakása, háza előtt.
Terror volt.
Népi demokráciának csúfolták ezt a rezsimet: s minthogy a demokrácia jelentése népuralom: „népi népuralom” terpeszkedett rá a társadalomra.
Akkor lehetett bődületeseket hazudni a sajtóban.
Most is lehet, hiszen hazánkat New Yorktól egy fél kontinens és egy óceán választja el. Onnan messziről azt hazudik az újságíró, amit akar.
Mi a Lajtán innen a kommunizmus alatt a New York Times-t abszolút mérvadó lapnak sejtettük. Soha nem gondoltuk volna, hogy az orgánum a demokrácia mintaállamában a Rákosi-korszakba süllyed. Ez megtörtént.
Kell valami mögöttes, züllött erőnek lenni, amely képes a sajtót is erkölcsi mélységekbe taszítani.
Sajnos nem új az élmény. Már a rendszerváltozás után egy SZDSZ-es szélsőséges figura azt hazudta, hogy a magyar demokrata belügyminiszter a tömegbe akart lövetni. E bődületes rágalmazást simán megúszta, azóta is erkölcsről oktatja ki a demokratákat. Ezért is vitatkoznunk Churchill-lel abban, hogy a demokrácia ugyan rossz rendszer, de nincs nála jobb.
Újabban a pedofíliával való megvádolást osztogatja a szélsőbal, remélve, hogy az ocsmány rágalmazásból valami ráragad az ártatlan érintettekre. A jogállamiság helyreállítása azonban az igazságszolgáltatás részéről deficites.
Mindenesetre a szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
Az agyonfizetett polgári politológusoknak kell kitalálniuk az ellencsapás fortélyát.
Főkép: Orbán Viktor fotójával illusztrált cikk Magyarországról a New York Times híroldalon.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Luxembourgban, az Európai Unió belügyi tanácsának ülését követően Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kijelentette: amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig az ország megvédi határait és nem engedi be az illegális migránsokat.
Marco Rossi rendkívül büszke a magyar labdarúgó-válogatottra, amely kedden 2-2-es döntetlent ért el Portugália vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a bravúr ellenére az utolsó két forduló dönt a csapat sorsáról.
Válogatottunk óriási sikert ért el. Nemcsak lelkesen, hanem helyenként jól játszott. Rossi azt akarta, hogy a mieink emelt fővel jöhessenek le a pályáról: csapatunk túlteljesített.