Soltész Miklós: kormányzati támogatásból felújítják a pilisszántói katolikus templomot
Soltész Miklós a templom fejlesztéséről szólva közölte, hogy a korábban a tető felújítására kapott 15 millió forintos támogatás mellé még az idén újabb támogatás érkezik, és akár már az idén el is kezdődhetnek a felújítások.
2025. augusztus 19. 17:58

Még az idén 45 millió forintos támogatást nyújt a kormány a pilisszántói Páduai Szent Antal római katolikus templom szerkezeti megerősítésére és a nyílászárók cseréjére - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Pilisszántón.

Soltész Miklós a templom fejlesztéséről szólva közölte, hogy a korábban a tető felújítására kapott 15 millió forintos támogatás mellé még az idén újabb támogatás érkezik, és akár már az idén el is kezdődhetnek a felújítások.

Hozzátette, a kormány számára fontos a nemzetiségek támogatása, ezért a kultúrának, a nyelvnek három pillérét szokták segíteni. Az egyik az önkormányzatok támogatása helyi, területi, vagy országos szinten, a másik az oktatás, nevelés, iskolák és a kultúra támogatása. "És van egy harmadik terület is, amelyet az utóbbi években nagyon nagy mértékben támogattunk: ez pedig a hitélet" - fűzte hozzá az államtitkár.

Soltész Miklós elmondta, hogy az elmúlt 15 évben óriási fejlődés volt a nemzetiségek támogatásában. Hozzátette: azzal, hogy a nemzetiségi önkormányzatok sok területen, iskola, óvoda vagy más kulturális intézmények fenntartóivá váltak, növekedett a nemzetiségek megmaradásának esélye és a lehetőségeik is nőttek.

"Azt tapasztaljuk, azt látjuk, azok a nemzetiségek, ahol fontos a hit, fontos akár a katolikus, református, evangélikus, ortodox, meg más felekezetű hit, ott a megmaradásnak is sokkal nagyobb az esélye"
- tette hozzá az államtitkár.

Menczer Tamás, a térség országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója elmondta, azért tartja igen fontosnak a fejlesztést, mert hisz a közösségekben. Hozzátette: "amióta képviselőként dolgozhatok, azóta a választókörzetembe 60 milliárd forint érkezett különböző kisebb-nagyobb fejlesztésekre. A polgárőröktől kezdve a vallási nemzetiségi közösségekkel bezárólag a kisebb szervezetek is több száz millió forintos támogatásban részesültek".

A kommunikációs igazgató beszélt arról, hogy az országgyűlési választásig hátralévő 7-8 hónapra nézve is komoly tervei vannak. Megemlítette, hogy beszélt a polgármesterrel, és túl azon, hogy most a templom felújításra kerül sor, tudja, van még egy műemléki épület, amely az óvodának ad otthont, és annak a teteje és homlokzata vár felújítására, javításra. Ez komoly, megközelítőleg 100 millió forintos nagyságrendű felújítás lenne.

"Csak arról szeretném a polgármesterasszonyt és önöket biztosítani, hogy van nekem egy listám még arról a munkáról, amit jövő áprilisig szeretnék elvégezni." A választásig hátralévő időszakban szűk 2 milliárd forintot "szeretnék behozni a választókörzetembe", hogy számos településén ebből az összegből az ott élők számára fontos fejlesztéseket lehessen elvégezni - mondta Menczer Tamás.

MTI
Címkék:
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
MTI Hírfelhasználó