Nagyon jó védekezés, nyögvenyelős támadójáték – ez jellemezte a magyar csapatot. Hiányoztak a nagy egyéni teljesítmények. Nekünk volt több helyzetünk, ez alapján győzelmet érdemeltünk volna.
Utoljára frissítve: 2024. november 19. 22:47
2024. november 19. 19:42
A góllövő – MTI
Szoboszlai Dominik a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában játszott Magyarország - Németország mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában 2024. november 19-én. A végeredmény 1-1-es döntetlen. MTI/Kovács Tamás
A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-s döntetlent játszott kedden a Puskás Arénában a német csapattal a Nemzetek Ligája élvonalának utolsó fordulójában.
A nemzeti együttes végig méltó és egyenrangú ellenfele volt esélyesebb riválisának, amely egy kipattanóból Felix Nmecha révén szerzett vezetést a 76. percben. Az utolsó pillanatban egy kezezésért megítélt 11-esből Szoboszlai Dominik egyenlített, így a magyarok hazai veretlenségi sorozata 13 meccs óta tart.
A találkozó a csoport végeredményét már nem befolyásolta: a németek csoportgyőztesként jutottak a negyeddöntőbe, míg a magyar csapat harmadikként zárt.
Marco Rossi szövetségi kapitány a hajrában becserélt Gruber Zsombor személyében újoncot is avatott.
A magyar válogatott legközelebb márciusban a B divízió egyik második helyezettje ellen lép pályára az osztályozón, melynek első felvonása a nemzeti együttes ezredik hivatalos mérkőzése lesz. Az a pénteki sorsoláson derül ki, hogy Ausztria, Görögország, Ukrajna vagy Törökország lesz a riválisa.
MTI
Nagyon jó védekezés, nyögvenyelős támadójáték
99. perc: Szoboszlai Panenka-megoldással 11-es gólt rúg. 1:1
88. perc: Fiola l8 méterre a kapunktól odagurítja a labdát az ellenfélnek.
82. perc: Szoboszlai ügyetlenül az oldalhálóba lő egy szögletet (NB III-ban ilyenért lecserélik.)
80. perc: Nagy Zsolt ügyetlen lövéssel zárt le egy ígéretes helyzetet.
76. perc: a németek egy szöglet után zavaros helyzetben betaláltak: 0:1
71. perc: Nagyot felrúgják, sárga lap anémet védőnek.
67. perc: Varga hatalmas helyzetet hagy ki: a kapus véd.
66. perc: Szoboszlai gyerekes ügyetlenséggel eladja a labdát a mi térfelünkön.
64. perc: Kata és Gera bejön.
62. perc: kapufát rúgnap a németek.
61. perc: hármat cserélnek a németek.
60. perc: lesgólt rúgnak a németek.
52. perc: Sallai gyerekes ügyetlenséggel eladja a labdát, a németek előrelendülek, Dibusz hárít.
51. perc: Dibusz első védése.
48. perc: Nagy Zsolt infantilis ügyetenségel eladja a labdát, a németek meglendültek, Sallai hárított.
45. perc: Szoboszlai gyerekes ügyetlenséggel eladja a labdát.
39. perc: Nagy Zsolt gólhelyzetben a kapusba rúgta a labdát.
23. Perc: Sallai borzalmasan rossz lövése a Kígyó téren köt ki.
21. pers: Szoboszlai buta szögletet rúgott, a németek ebből iramodtak meg.
15. perc: Nagy Zsolt megsérült. Meggyógyult.
11. perc: A saját térfelünkről nem tudunk kijutni, ott is elveszítjük a labdát.
10. perc: enyhe fölényben van a német csapat.
3. perc: Szoboszlai gyámoltalanul elvesztette a labdát, amelyet Nagy Zsolt bravúrosan szerzett meg.
Már az első percben ígéretes helyzetünk alakult ki.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte kezdőcsapatát a 20.45-kor kezdődő, Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre.
Kispad: Demjén Patrik (K), Szappanos Péter (K), Szűcs Kornél, Balogh Botond, Nagy Ádám, Schön Szabolcs, Gera Dániel, Gruber Zsombor, Szabó Levente, Kata Mihály, Botka Endre és Csoboth Kevin
A szombati, Hollandia elleni 4–0-s vereséggel végződő találkozóhoz képest egy változás történt a kezdőben: Balogh Botond helyén Fiola Attila kapta meg a lehetőséget a védelemben.
Bolla Bendegúz kisebb sérülés miatt vasárnap elhagyta a válogatott keretét, visszatért klubjához.
Ahogyan Magyarország, úgy a német válogatott számára sem bír már komoly téttel a Nemzetek Ligája csoportkörének zárómérkőzése – Julian Nagelsmann alakulata az előző körben 7–0-ra kiütötte a bosnyákokat, ezzel bebiztosította a csoportelsőséget, míg Bosznia vereségével az is biztossá vált, hogy Marco Rossi együttese annak ellenére is harmadikként zár a csoportban, hogy kikapott Hollandiától.
Azzal, hogy harmadikként végeztünk, márciusban ligaosztályozót játszunk a B divízió egyik csoportmásodikjával. Az ellenfélre a péntek 13 órakor kezdődő sorsoláson derül fény, Ausztria és Görögország már biztosan a második helyen végez, két másik csoportban az utolsó forduló dönt.
A divíziók közti osztályozót 2025 márciusában rendezik, egy oda-visszavágós párharc formájában.
Jövőre emellett még a 2026-os világbajnokság selejtezői várnak a magyar válogatottra, ennek decemberi sorsolását a második kalapból várhatja Marco Rossi együttese.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Soha többet nem fordulhat elő Európában, hogy gyilkos ideológiák vegyék át az irányítást és ne tartsák tiszteletben az emberek méltóságát és a nemzetek szuverenitását. "Mi egy olyan Európában hiszünk (...) ahol a családot, a nemzetet senki sem támadja, senki sem próbálja elvenni ezek értékét" - mondta beszédében Rétvári Bence.
Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.
"Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vagy súlyos vámok, vagy mindkettő, vagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok" – fogalmazott az elnök.