Három újabb magyar világbajnoki cím
Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.
2025. augusztus 23. 15:36

A későbbi győztes Kiss Péter a para kajak-kenu világbajnokság férfi KL1 200 méteres kategóriájának döntőjében Milánóban 2025. augusztus 23-án. MTI/Czeglédi Zsolt

A Honvéd 22 éves versenyzője 2019 és 2023 között sorozatban négyszer nyerte meg ezt a számot, amelyben kétszeres paralimpiai bajnok is, a tavalyi, szegedi vb-t azonban sérülés miatt ki kellett hagynia.

Most ismét ő volt a favorit a döntőben, amelyben rajta kívül még egy magyar, a riói ezüstérmes Suba Róbert várta a rajtot.

Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.

"A rajt egy kicsit lassú volt, én is belealudtam egy kicsit, de tudtam, hogy a végére is kell még az erő és aztán próbáltam beleadni mindent. Egyre közelebb kerülnek hozzám az ellenfelek. A világkupán, Poznanban a brazil riválisom megvert, úgyhogy volt egy kiegyenlítetlen számlánk, szerencsére itt, a vb-n sikerült visszavágnom." - nyilatkozott Kiss Péter Pál, akinek még nem ért véget az idénye, ugyanis készül a szeptember elején sorra kerülő, győri maratoni világbajnokságra, ahol szintén szeretne jól szerepelni.

Ezer méter kajakozott az aranyért

Kopasz Bálint aranyérmet szerzett szombaton kajak egyes 1000 méteren a milánói kajak-kenu világbajnokságon. Ezzel ő az első magyar, aki háromszor is megnyerte a királyszámot.

Kajak-kenu vb Milánóban

Borítókép: Milánó, 2025. augusztus 22. Kopasz Bálint a kajak-kenu világbajnokság férfi kajak egyes 1000 méteres számának középfutama után Milánóban 2025. augusztus 22-én. MTI/Czeglédi Zsolt

 

Aranyérmes a kenu négyes 500 méteren

A Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel összeállítású kenu négyes aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a milánói kajak-kenu világbajnokságon.

MTI
Címkék:
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Három újabb magyar világbajnoki cím
    Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.
  • Trump akár magára is hagyhatja Kijevet
    "Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vagy súlyos vámok, vagy mindkettő, vagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok" – fogalmazott az elnök.
  • Pannonhalma évezrede őrzi a magyar államiság és a kereszténység értékeit
    Pannonhalma a múlt örökségének megőrzése mellett minden korban képes a megújulásra - fogalmazott, hozzátéve, hogy Szent István öröksége, a bencés szellemiség és a kortárs alkotás szabadsága egymást gazdagítva mutat példát arra, hogyan lehet a gyökerekhez hűen, mégis nyitottan élni.
MTI Hírfelhasználó