Lemondásra szólították fel a váci polgármestert
Kárpáti-Kelemen Katalin, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje azt mondta: annak, aki olyan szennylapot terjesztett, amely pedofíliát, kannibalizmust, vandalizmust tartalmazott, nincs keresnivalója a közéletben, a városvezetésben.
2024. március 18. 20:57

A nagy múltú város – visitvac

A Fidesz-KDNP lemondásra szólította fel az egyik váci ellenzéki önkormányzati képviselőt és a város polgármesterét egy általuk pedofil tartalmúnak nevezett kiadvány korábbi megjelenése ügyében.

Imre Zsolt, a kormánypártok váci polgármesterjelöltje hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: Fehér Zsolt, aki jelenleg a Jobbik helyi elnöke, városi és vármegyei képviselő, a váci képviselő-testület emberi kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke korábban "pedofil tartalmú, szexista, nőgyűlölő szennylapot szerkesztett", amelyben 12 éves kislányok megerőszakolásáról, nők meggyalázásáról, megcsonkításáról van szó.
   
Hozzátette: Fehér Zsolt a hozzá intézett kérdésekre azt válaszolta, hogy mindezt "vicces tartalomnak" gondolta, ezért szerinte nem kell bocsánatot kérnie senkitől, és ezt a mai napig nem is tette meg.
   

A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje úgy fogalmazott: ez mutatja a váci baloldal jelenlegi morális, erkölcsi mércéjét.
   
Imre Zsolt az ügy másik szereplőjének Matkovich Ilona polgármestert (Momentum-DK-Vácért Lokálpatrióta Egyesület-Jobbik-LMP-Szavad Egyesület-MMM-MSZP-PM) nevezte, aki szerinte nemcsak politikusként, hanem nőként és anyaként is a "hallgatásával asszisztál" Fehér Zsolt ügye mellett.
   
Ez méltatlan a polgármesteri pozícióhoz, ezért a városvezetőt és a képviselőt is felszólították, hogy távozzanak a közéletből, választ azonban a mai napig nem kaptak - közölte.
   

"A baloldalon semminek semmilyen következménye nincs" - jelentette ki Imre Zsolt.
   
A sajtótájékoztatón Szabó Csaba, a Fidelitas helyi elnöke, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje több részt is idézett a kiadványból, köztük két, Pedofeeling című írást. Hangsúlyozta, hogy aki ilyen tartalmaknak adott teret, az "aberrált és nincs helye a közéletben".
   
Hozzátette: az ügyre óriásplakátokon és szórólapokon kívánják felhívni a váciak figyelmét.
   
Kárpáti-Kelemen Katalin, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje azt mondta: annak, aki olyan szennylapot terjesztett, amely pedofíliát, kannibalizmust, vandalizmust tartalmazott, nincs keresnivalója a közéletben, a városvezetésben.
   
Fehér Zsolt egy olyan bizottság élén áll, amely az óvodák felett is gyakorolja hatáskörét, gyerekek sorsáról dönt - tette hozzá.
 

MTI
Címkék:
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Orbán Viktor: a béke irányába tett erőfeszítéseket folytatni kell
    A miniszterelnök közölte: Szijjártó Péter egyeztetett a kárpátaljai magyarok képviselőivel, akiknek szintén felajánlottuk a magyar kormány segítségét.
  • Felső határ a csillagos ég
    Az űrmisszió, az elmúlt évek munkája bizonyítja, hogy a magyarok képesek bőven a várakozáson felül teljesíteni a legfontosabb, legnagyobb és legnehezebb ügyekben is. "Ez az űrmisszió várakozásokon felül teljesített eddig, és reméljük, hogy ez a jövőben még fokozódik" - fogalmazott a külügyminiszter.
  • Már 12 sebesültje van a Munkácsot ért rakétatámadásnak
    Reggel helyi idő szerint 7 óráig a sürgősségi mentőszolgálat 10 embert vitt be a Szent Márton kórházba, 2 személy pedig önállóan fordult orvosi segítségért. Minden sebesültnek időben orvosi segítséget nyújtottak és minden szükséges ellátást megkapnak, állapotuk stabil - áll a munkácsi önkormányzat közleményében.
MTI Hírfelhasználó