Kereszténydemokrata javaslatra nemzeti emlékhely lett a Szegedi Dóm és a Dóm tér
Mihálffy Béla KDNP-s képviselő törvénymódosító javaslatát 172 igen szavazattal, hat tartózkodás mellett elfogadta kedden az Országgyűlés, ezzel a Szegedi Dómot és Dóm teret a nemzeti emlékhelyek sorába emelték, „a magyar nemzeti önkép kialakításában játszott szerepe elismeréseként”, illetve mivel „a kultúra és a kereszténység nemzetmegtartó erejét hangsúlyozza”.
2025. október 22. 09:34

A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény módosításának indoklása szerint az Országgyűlés elismeri, hogy a magyar nemzeti identitás megtartásában a Klebelsberg Kunó által képviselt nemzeti oktatáspolitika soha el nem évülő érdemeket szerzett;

e közösségmegtartó klebelsbergi eszmének szimbóluma a fogadalmi templom néven is ismert Szegedi Dóm és a Dóm teret övező egyházi-oktatási épületegyüttes.

A Szegedi Dóm téri felsőoktatási intézményeknek és az azok által képviselt eszmének kulcsszerepe volt abban, hogy a magyar művelődést és tudományt a balsors évei után is sikerült nemzedékről nemzedékre átörökíteni és a Kárpát-medencében egyedülálló módon gyarapítani, az európai kultúra, a keresztény világ és az emberiség tudományos fejlődéséhez való hozzájárulásunkat növelve.

A székesegyháznak otthont adó tér kialakítása Klebelsberg Kunónak, Szeged akkori nemzetgyűlési képviselőjének, egyben hazánk legnagyobbra tartott kultuszminiszterének köszönhető, aki élete fő művét látta az épületegyüttes révén megtestesülni. A Dóm és a Dóm tér egyben az első világháborút követő békés, konszolidált korszak öröksége is, így a 2025-ös Klebelsberg Kunó-emlékévvel méltán hirdeti a tudásalapú társadalom diadalát.

A Szegedi Dóm és Dóm tér a kultúra és a kereszténység nemzetmegtartó erejét hangsúlyozza. Nemzeti és vallási emlékhelyeink védelme és a jövő nemzedékek érdekében történő megóvása közérdek.

Az Országgyűlés annak érdekében, hogy nemzeti és kulturális örökségünket megőrizzük, a fenti indokok alapján, a magyar tudományosság fejlesztésében, így a magyar nemzeti önkép kialakításában játszott szerepe elismeréseként a szegedi Magyarok Nagyasszonya-székesegyházat (Dóm) és a Dóm teret e törvénnyel nemzeti emlékhellyé nyilvánítja – áll a dokumentumban.

kdnp.hu
MTI Hírfelhasználó