A hadiipar korrumpáltjai erőltetik a háborút, hogy sok fegyvert rendelhessenek
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Utoljára frissítve: 2025. október 19. 07:52
2025. október 20. 05:05
Kiállunk Gloria von Thurn und Taxis hercegnő mellett. Történelmi vadászkastélya október 6-án tragikus módon semmisült meg, miután az Antifa szándékosan tüzet gyújtott az épületben. Pontosan ezért minősítettük őket terrorszervezetnek. Igazságot kell szolgáltatni: zéró toleranciát az ilyen terrorcselekményekkel szemben! - írta a magyar miniszterelnök közösségi portálján. Az ügy kapcsán Homa János egri újságírót, az Agria főszerkesztőjét kérdezte a Gondola.
– Főszerkesztő úr, a mostani ultrabal agresszívabb, mint az egykori bolsevikok voltak. Leninék nem rombolták le a kastélyokat, mondván, hogy azok az orosz nép alkotásai. Az antifa most olyan értéket semmisített meg, amelyet még Hitler is épségben hagyott. Hol a határ?
– Megdöbbentett, amikor egy magyar íróféle a minap az antifa terrorszervezetté nyilvánításából arra a következtetésre jutott, hogy ez egy antidemokratikus, mi több: fasiszta döntés. Mindezt az interneten is futtatta, sokunknak elküldve ezt a butaságot. De hát miről is van szó? Nézzünk néhány konkrét dolgot. Az elmúlt években az úgynevezett Antifa ideológiához kapcsolódó személyek és csoportok számos terrorista támadást hajtottak végre az EU-ban, többek között Franciaországban, Németországban és Olaszországban. De magyar állampolgárok és intézmények is váltak már célponttá, ugyanis 2023 februárjában Antifa-tagok öt brutális támadást hajtottak végre fényes nappal Budapesten ártatlan emberek ellen. Így aligha vitatható, hogy az Antifa súlyos fenyegetést jelent az Európai Unió polgárainak biztonságára. Elengedhetetlen, hogy Európának, így hazánknak is össze kell hangolnia az Amerikai Egyesült Államokkal a terrorizmus elleni küzdelmet. Ha tehát az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus. Tudom, hogyne tudnám, hogy az antifasizmus egy varázsszó, amit a mai liberálisok embereket megtévesztve használnak. De az ilyen antifasizmustól mentsen meg bennünket a Jóisten. Mert hiába vetik be az „antifa” kifejezést, ők lehet, hogy antifasisztáknak akarják bemutatni magukat, de közönséges terroristák. Ide kell sorolnunk azt az Ilaria Salist is, akit a minap az Unió Parlamentje védett meg azzal, hogy nem adta ki a a mentelmi jogát, holott részese volt a budapesti erőszakoskodásnak. Ő maga is válogatás nélkül rugdosott, ütött-vert védtelen magyar embereket, csak úgy antifás szórakozásból.
– Idehaza is túltesz az ultrabal a nagy elődökön. Rákosi Mátyás soha nem rágalmazott meg senkit azzal, hogy pedofil, ő "csak" kémkedés ürügyén semlegesítette politikai ellenfeleit. A kémkedés vádja most is felbukkant, ezúttal Dobrev Klára lengette be. Az alvilági sárdobálás ellen hogyan léphet fel az erkölcsös politika?
– Az a kétségbeesett mocskolódás, amelyet a baloldali politikusok folytatnak, az a sárdobálás, amelytől már az egész baloldal nyakig sáros, semmi másról nem szól, csak arról, hogy az egyébként rendkívül ügyetlenül, pontosabban kimondottan rosszul politizáló ellenzék már a választások előtt veszni látja a hatalomba való visszakerülését. Emiatt indult el oldalukon a „minden sz.r” politizálás. De egyértelművé vált, hogy a választók nagy részét nem sikerült megvezetniük, mert az emberek nagy része értékeli a kormány minden rétegre figyelő, minden korosztály életkörülményeit javító intézkedéseit. Az utóbbi évek eredményei közül most csak a Babavárót, a Babakötvényt, a CSOK-ot, a Falusi CSOK-ot, a rezsicsökkentést, az SZJA-mentességet a 25 év alatti munkavállalóknak, az egész életükre való adómentességet a 4 gyermeket vállaló édesanyáknak, az egy egész évnyi SZJA visszatérítést a családosoknak, az energiaválság idejére, a főbb élelmiszerekre árSTOP-ot, kedvező lakásépítési és lakásvásárlási hiteleket, a három és a kétgyermekes édesanyák adómentességét említeném, de hosszasan lehetne folytatni a felsorolást… Az ellenzék látta, hogy ezzel szemben is tehetetlenek. Még a baráti köreikhez tartozó, etikátlan, hazug közvéleménykutatási eredményeik sem tudtak javítani a helyzetükön és erősen bukásra állnak, így a következő lépésük a vezető kormánypárti politikusok személyes lejáratása volt. Ezzel is csak ideig-óráig, de képesek voltak zavarokat okozni. Méretes hazugságaik, azt gondolom, bírósági ügyekké kell, hogy váljanak, mert azt senki sem hagyhatja, hogy személyüket járassák le mások, politikai haszonszerzés végett.
– A legfélelmetesebb politikai fegyver a korrupció: a hadiipar potentátjai hatalmas pénzekkel veszik meg az EU-politikusokat, hogy azok háborúba lépjenek, és az európai adófizetők pénzén fegyvereket rendelhessenek. A békepárti Trump-Orbán kettősnek mekkora esélye van a korrumpált EU-garnitúra ellen?
– Még a vakok előtt is világos, hogy Ursula von der Leyen asszony és Manfred Weber úr a hadiipar lekötelezettjei. Mindenképpen folytatni szeretnék azt az értelmetlen orosz-ukrán háborút, amelyben eddig, egyes feltételezések szerint mintegy egymillióan haltak meg, illetve váltak földönfutóvá. A békepárti amerikai elnöknek, Donald Trumpnak és a magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak úgy érzem nagy esélye van arra, hogy segítsen nyélbe ütni a békét. Ennek legfőbb oka, hogy Vlagyimir Vlagyimorovics Putyin orosz elnök is érzi, hogy Trump komolyan akarja a békét, és sem pénzzel, sem fegyverrel nem kívánja támogatni az ukránokat, ha az oroszok hajlandóak a békére. Itt még Ursuláékat kell leállítani, de valószínű, hogy a cseh választások megnyerése után a jobb oldal másutt is átveszi az országok irányítását, s a patrióták megerősödésével Ursula von der Leyen, Manfréd Weber és társaik eltűnnek a történelem süllyesztőjében, miközben a békeszerető országok száma nő. Ez azt is jelenti, hogy az EU Bizottságában a mostani háborút akaró vezetők helyére a béke emberei kerülnek. Óriási esély van a békére, már csak azért is, mert a józanul gondolkozó választók nagyobbik része békét szeretne.
Antifa-terror a magyarok fővárosában - képernyőkép
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.