Freund Tamás, az MTA elnöke elmondta: a 200 éve alapított MTA a felmérések szerint ma is a legnagyobb közbizalommal övezett intézmény Magyarországon, amely közalapozásból született és a közösségért van.
2025. május 5. 20:22
Josef Sklaník által készített Helikronométer (fogaskerekes napóra, iránytűvel, lemez árnyékvetővel, Rozsnyó, 1821-1823) a Varázshatalom című kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2025. május 5-én. A kiállításmegnyitó az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendezvénysorozatához kapcsolódik. MTI/Purger Tamás
Megnyílt a fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) bemutató Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás hétfőn az Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ - Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).
A magyar tudomány, a nemzeti kultúra és a társadalom szövetei egymástól elválaszthatatlanok – hangsúlyozta Zsigmond Gábor, a MNM főigazgatója a tárlatot megnyitó beszédében.
Elmondta: a tárlat párbeszéd a múlt és a jelen, a tudomány és a művészet, a társadalomtudományok és a természettudományok között. A kiállítás megvalósításához több mint 30 intézmény és magánszemély több mint 200 kölcsönzött műtárggyal járult hozzá, az Akadémia saját gyűjteményéből mintegy 350 tárgy látható az MNM anyagai mellett.
Az október 26-ig látható tárlat történeti íve Mátyás király humanista udvarától indulva a legutóbbi díjakig vezeti el az érdeklődőket - tette hozzá.
Freund Tamás, az MTA elnöke elmondta: a 200 éve alapított MTA a felmérések szerint ma is a legnagyobb közbizalommal övezett intézmény Magyarországon, amely közalapozásból született és a közösségért van.
Hozzátette: az MNM és az MTA közös kiállítása a bicentenárium egyik legnagyobb eseménye. Öt tematikai egységben szeretnék személyes közelségbe hozni az Akadémia történetét, közösségteremtő erejét, a tudás létrehozásában és közvetítésében való szerepét, a tudományok és a mindennapok kapcsolatát.
A több mint 800 kiállítási tárgy, a látványos tartalmak és megoldások reményeik szerint lehetőséget teremtenek a tudomány, a kultúra és a történelem közötti mélyebb összefüggések feltárásához - hangsúlyozta.
Karikó Katalin, orvosi Nobel- és Széchenyi-díjas biokémikus, akadémikus kiemelte: nagy megtiszteltetés számára, hogy Nobel-díját megtekinthetik a kiállítás látogatói.
A kiállítás az Akadémia 200 éves történetéről mesél, a cél a mérhetetlen sokszínűség megmutatása - mondta el Császtvay Tünde, a kiállítás kurátora.
Hozzátette: sok látogató nem tudja elképzelni, hogy mi zajlik az Akadémia falai mögött, de megérzik majd, hogy mióta fennáll, itt összegződik az a mindenkori tudásmennyiség, amelynek eredményei beindítják a fejlődést.
A több mint 800 kiállítási tárgy között olyan különlegességek is láthatók, mint például gróf Széchenyi István adományozólevele az Akadémia megalapítására, Kisfaludy Károly halotti maszkja, a székház egykori homlokzatát díszítő oroszlánfejek. A kiállítási tárgyak mellett meghatározott pontokon látványos virtuális tartalmak és megoldások, valamint Orosz Klára szobrászművész alkotásai adnak lehetőséget a tudomány, kultúra és történelem közötti mélyebb összefüggések feltárására.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Európa érdeke az, hogy ne öntsük tovább "egy megnyerhetetlen háború feneketlen zsákjába" az európai emberek pénzét, és az, hogy csak olyan országot vegyünk fel az unióba, amely erősíti a közösségünket, és ne olyat, amely csődbe visz bennünket - mutatott rá a kormányfő.
A néppárti képviselőcsoport szerint nem történt elégséges intézkedés a nem kormányzati szervezetek, vagyis civil szervezetek finanszírozása körüli titkolózás megszüntetése érdekében - adott tájékoztatást a Gondolához eljuttatott közleményében az Európai Néppárt (EPP).