Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom
Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom, a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedikek lettünk az olimpia éremtáblázatán – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.
2024. augusztus 12. 11:12
A miniszter bejegyzésében emlékeztetett rá: vasárnap véget ért a párizsi olimpia, „amely alapvetően meghatározta az elmúlt két-két és fél hetünket”, mert „naponta izgultunk a magyar sportolókért és együtt örültünk vagy éppen szomorkodtunk, bosszankodtunk velük”. A miniszter szerint az elmúlt két-két és fél hétnek számos tapasztalata és tanulsága volt. „Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom” – írta, megjegyezve, az éremtáblázaton Magyarország a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedik lett, „európai összevetésben hatodikak, Közép-Európában utcahosszal első”.
„Nálunk sokkal nagyobb, népesebb, gazdagabb és erősebb országok is csak bottal üthetik a nyomunkat” – jegyezte meg.
Szijjártó Péter szerint az olimpiai éremtáblázat első 10-12 helye „általában ki van bérelve a világ legnagyobb és legerősebb országai számára”, „mindig itt van az összes G7-es, Kína, Korea, Ausztrália – s persze az oroszok, ha indulhatnak”. Hozzátette: „az igazi verseny innen indul, s ennek a versenynek mi idén is az élén végeztünk Új-Zéland, Üzbegisztán és Spanyolország társaságában”. Mint írta, összesen 15 ország volt képes legalább öt aranyat nyerni, „köztük mi, magyarok”. „Dicsőség minden szinten” – jegyezte meg és megköszönte a sportolóknak és a felkészülésüket segítő szakembereknek, „hogy újfent dicsőséget hoztak Magyarországnak”.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Egy magas rangú izraeli katonai tisztviselő elmondása szerint a hadművelet tervezésében 120 fő vett részt a Katonai Hírszerzés és a Légierő részéről, egy, a 8200-as egységhez tartozó létesítményben.
Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett "bunkerromboló" bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt - Natanzban és Iszfahánban - a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.
A drogellenes világnaphoz kapcsolódó, Budapest droghelyzetéről szóló videóban Szentkirályi Alexandra azt mondta: az elmúlt években gyorsan terjednek az olcsó, gyakran ismeretlen összetételű szintetikus szerek, miközben a klasszikus drogok szintén jelen vannak az utcákon, a klubokban, sőt a fiatalok zsebében is.