A Lepattanó a CineFesten mutatkozik be először a hazai közönségnek
2024. szeptember 6. és 14. között tartják a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol Vékes Csaba romantikus sportvígjátéka, a Lepattanó Scherer Péterrel és a Dallasból ismert Patrick Duffyval a főszerepben az új, közép-kelet-európai filmekre fókuszáló East of East nagyjátékfilmes versenyszekcióban mutatkozik be. A JUNO11 Distribution által forgalmazott szerethető vígjátékban olyan nagyszerű színészeket láthatunk, mint Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Katona László, Fekete Zsolt, Rába Roland, Elek Ferenc és Mucsi Zoltán. Elkészült a film plakátja is.
2024. augusztus 5. 14:03
Kálmánnak (Scherer Péter) a gombfoci nem gyerekjáték, hanem egy véresen komoly sportág. Csapatával épp az Európa-bajnokságra készül. Megszállottak ők, a gombfoci szent őrültjei, a „pöci-foci” aranyujjú titánjai. Komoly esélyük is lenne a kijutásra, ám a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket. Mindannyiuk élete válságba jut, hiszen elvesztik azt, ami a legértékesebb volt az életükben. Nem várt megoldás érkezik azonban, amikor egy milliárdos (Patrick Duffy) tévedésből egy kisebb vagyont utal a számlájukra. Bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, túl nagy a kísértés, hiszen így esélyük nyílik kijutni az EB-re… A Lepattanó érzelmes sportvígjáték az esendőségről, a szeretetről, a kitartásról, és tisztelgés a sokunk által kedvelt fantasztikus magyar játék, a gombfoci előtt.
Vékes Csaba romantikus sportvígjátékát a magyar közönség elsőként a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja 2024. szeptember 6. és 14. között, méghozzá a fesztivál új, közép-kelet-európai filmekre fókuszáló East of East nagyjátékfilmes versenyszekciójában. A filmben Scherer Péter és Patrick Duffy mellett Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Rába Roland, Elek Ferenc és Mucsi Zoltán láthatók.
Az alkotók eleve Scherer Péternek szánták a főszerepet: „Pepe az első történetvázlat óta benne van a projektben, azóta tudjuk, hogy ő lesz Kálmán, a férfi főszereplő. Az egész szereposztás ebből kiindulva épült fel, hogy ki legyen a fia, kikből álljon a csapat, és így tovább. A fejlesztésben, az előkészítésben, a jelmezről és a látványról folyó beszélgetésekben is részt vett. Pepe egy csodálatos figura, akit mindenki ismer, és majdnem mindenki szereti is ebben az országban” – mesélte Vékes Csaba a közös munkáról.
A filmhez most elkészült Gordon Eszter fotója alapján a plakát is, mely Odegnal Róbert és Németh Viktor munkáját dicséri.
A Lepattanó című romantikus sportvígjátékot Vékes Csaba írta és rendezte, társforgatókönyvírója Gönye László, producere Roskó Péter, kreatív producere Scherer Péter. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Három Homár és Blue Duck Arts gyártásában készült. Az alkotás operatőre Dévényi Zoltán, gyártásvezetője Krékits Péter, látványtervezője Takács Eszter, jelmeztervezője Pirityi Emese, zeneszerzője Kovács Márton, a rendezőasszisztens Bednárik László. A főbb szerepekben Scherer Péter, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Katona László, Fekete Zsolt, Rába Roland, Elek Ferenc, Gáspár Sándor, Györgyi Anna, Mucsi Zoltán és Patrick Duffy látható. A film a JUNO11 Distribution forgalmazásában szeptember 26-án érkezik a hazai mozikba.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
A politikus szerint most dől el, hogy a magyaroknak lesz-e beleszólása az ukrán bővítési folyamatba, az Európai Parlamentben ugyanis a héten az Európai Bizottság biztosa megerősítette, olyan jogi eljáráson dolgoznak, amely csökkentené a vétók lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy ha Magyarország ellenkezik az Ukrajnát érintő döntés ellen, azt nem kellene figyelembe venni - mondta.
Egy magas rangú izraeli katonai tisztviselő elmondása szerint a hadművelet tervezésében 120 fő vett részt a Katonai Hírszerzés és a Légierő részéről, egy, a 8200-as egységhez tartozó létesítményben.
Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett "bunkerromboló" bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt - Natanzban és Iszfahánban - a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.