A kínai elnök nagyra értékeli a magyar békemissziót
Hszi a találkozó során gratulált Orbán Viktornak az Európai Unió soros elnökségének átvételéhez és nagyra értékelte a magyar kormányfő erőfeszítéseit az ukrajnai válság politikai rendezésének előmozdítására, kifejezve emellett Peking készségét arra, hogy az ügyben továbbra is kapcsolatban maradjon Budapesttel - közölte a kínai külügyi tárca.
2024. július 8. 15:21
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Hszi Csin-ping kínai elnök (j2) tárgyal Pekingben 2024. július 8-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn felszólította a nemzetközi közösséget és a nagyhatalmakat, hogy segítsenek megteremteni az ukrajnai háború enyhítéséhez szükséges feltételeket, elősegítve a Kijev és Moszkva közötti közvetlen párbeszéd újraindítását - közölte hétfőn a kínai külügyminisztérium.
A minisztérium tájékoztatása szerint Hszi erről az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott pekingi találkozóján beszélt, ahol a két vezető a háborús helyzet enyhítésére tett békejavaslatokról tartott megbeszélést.
Hszi a találkozó során gratulált Orbán Viktornak az Európai Unió soros elnökségének átvételéhez és nagyra értékelte a magyar kormányfő erőfeszítéseit az ukrajnai válság politikai rendezésének előmozdítására, kifejezve emellett Peking készségét arra, hogy az ügyben továbbra is kapcsolatban maradjon Budapesttel - közölte a kínai külügyi tárca.
A kínai elnök hangsúlyozta, hogy a mielőbbi tűzszünet és a politikai rendezés minden fél érdeke, és kijelentette, hogy "a helyzet lecsillapítása a legfontosabb, három elv betartásával: a harctér nem terjedhet tovább, a harcok nem eszkalálódhatnak, és egyik fél sem szíthatja tovább a helyzetet".
"Csak akkor jöhet létre mielőbb tűzszünet ebben a konfliktusban, ha minden ország pozitív, nem pedig negatív energiát fecskendez bele" - tette hozzá.
"Kína a maga módján aktívan előmozdítja a béketárgyalásokat, bátorít és támogat minden olyan erőfeszítést, amely a válság békés rendezését szolgálja" - mondta, hozzátéve, hogy Kína és Magyarország alapvető javaslatai és erőfeszítéseik iránya megegyezik, így Kína kész arra, hogy kapcsolatban maradjon Magyarországgal és minden érintett féllel.
A kínai államfő elmondta továbbá, hogy jövőre lesz Kína és az Európai Unió közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulója, és hozzátette, hogy a két fél között nincs geopolitikai ellentmondás vagy alapvető érdekellentét, ezért szerinte továbbra is elkötelezettnek kell maradniuk az együttműködés mellett.
"Remélhetőleg Magyarország mint az Európai Unió soros elnöke, pozitív szerepet fog játszani a Kína-EU kapcsolatok szilárd és stabil fejlődésének előmozdításában és a konstruktív párbeszéd elősegítésében" - fogalmazott.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
„...nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg. Magyarország ezért holnap hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán vasárnap.
Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki az elmúlt években "rendkívüli károkat okozott már az Európai Uniónak", most minden eddiginél erőteljesebben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Brüsszel minden eddiginél erősebben támogatja Ukrajnát. Ennek egyik eleme most az, hogy többek között a magyar emberekkel akarják megfizettetni Ukrajna további támogatásának árát.
Ha a valaki azért tör be, azért lop, azért rabol, azért erőszakoskodik, és ez nem ritka eset, hogy kábítószerhez jusson, akkor az innentől kezdve nem kis értékre elkövetett szabálysértés, hanem egy minősített eset, azaz bűncselekmény. Vagy ha valaki kábítószeres állapotban követ el valamilyen bűncselekményt, akkor ez is minősítő körülmény" - fogalmazott Horváth László.