Lendvai Ildikó: nem irigylem Gyurcsány Ferencet
Az MSZP korábbi elnöke elvárhatónak tartaná, hogy Gyurcsány Ferenc vezetőként levonja a többi pártéhoz hasonló tanulságokat.
2024. június 24. 15:15

Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes a hétvégén tartott országos választmányi ülése után közölte, végiggondolták milyen út vezetett a baloldal választási zakójához, amiért személyesen vállalják a felelősséget. A Népszavának nyilatkozó korábbi szocialista vezetők közül Hiller István úgy vélekedett, hogy az egykori kormányzópárt részt tud és akar is venni a baloldal újjáépítésében.

Lendvai Ildikó először inkább mozgalmi keretekben gondolkodna a pártszerű működés helyett. "Ha több beteget közös kórterembe fektetnek, attól még nem gyógyulnak meg" – mondta a párt korábbi elnöke. Szerinte az eddigi brand elvesztette vonzerejét, morális és politikai hitele megkopott, de a többi párt erejében sem hisznek a szavazók, ezért kell a baloldali emberek számára új kereteket, új szervezetet, új vezetőket kínálni.

Lendvai Ildikó az MSZP-vel szövetségben induló DK-ról és annak elnökéről is kifejtette a véleményét. Gyurcsány Ferenc tehetségét az MSZP korábbi elnöke továbbra sem vitatja, és nem szólna bele más pártok belügyeibe, mégis elvárhatónak tartaná, hogy Gyurcsány Ferenc vezetőként levonja a többi pártéhoz hasonló tanulságokat.

"Nála ez a döntés még drámaibb és bonyolultabb, mint a többieknél. Mérlegelnie kell, hogy ha távozik, hogyan tud az általa kiépített közösség – életműve egy darabja – megmaradni. Nem irigylem a dilemmáért" – fogalmazott Lendvai Ildikó.

Infostart
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • A kormányfő az „újabb brüsszeli hülyeség"-ről
    „...nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg. Magyarország ezért holnap hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán vasárnap.
  • Szijjártó Péter: minden eszközt bevetünk a Leyen-Zelenszkij terv ellen
    Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki az elmúlt években "rendkívüli károkat okozott már az Európai Uniónak", most minden eddiginél erőteljesebben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Brüsszel minden eddiginél erősebben támogatja Ukrajnát. Ennek egyik eleme most az, hogy többek között a magyar emberekkel akarják megfizettetni Ukrajna további támogatásának árát.
  • Felpörög a hajtóvadászat a drogbűnözők ellen
    Ha a valaki azért tör be, azért lop, azért rabol, azért erőszakoskodik, és ez nem ritka eset, hogy kábítószerhez jusson, akkor az innentől kezdve nem kis értékre elkövetett szabálysértés, hanem egy minősített eset, azaz bűncselekmény. Vagy ha valaki kábítószeres állapotban követ el valamilyen bűncselekményt, akkor ez is minősítő körülmény" - fogalmazott Horváth László.
MTI Hírfelhasználó