Farkas Bertalan és Simonyi Károly után Kapu Tibor lehet magyar űrhajós. A harmadik asztronautánk kemény kiképzés után jelentős kutatási feladatokkal emelkedhet a kozmoszba.
2024. május 28. 19:33
Kapu Tibor kiválasztott kutatóűrhajós emlékplakettet kap (k) Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztostól (b) és Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkártól (j) a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. május 28-án. MTI/Hegedüs Róbert
A HUNOR magyar űrhajósprogram kiválasztott űrhajósa nem űrturista lesz, hanem kutatóűrhajós, aki a program részeként komoly tudományos kutatást hajt végre - mondta a biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár azon a keddi budapesti ceremónián, ahol bemutatták a két kiválasztottat, Kapu Tibor kutatóűrhajóst és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajóst.
Sztáray Péter hangsúlyozta, a HUNOR űrhajósprogram korszakos kezdeményezés. Mint mondta, egy nemzet életében ritkán vannak olyan pillanatok, olyan felemelő össznemzeti ügyek, mint ez a mostani, amikor 44 évvel Farkas Bertalan űrrepülése után Magyarország újra a küszöbén áll annak, hogy kutatóűrhajóst küldjön az űrbe.
Az államtitkár ismertetése szerint az elmúlt hat évben kidolgozott magyar űrprogram több lábon áll; a program egyik pillére az a 21 magyar egyetem együttműködésével létrehozott konzorcium, amelynek lényege, hogy a különféle műhelyekben folyó kutatómunkát koordinálják, hatékonyabbá tegyék.
Hozzátette, a tudományos kutatások nagy része azt szolgálja, hogy ez az űrutazás sikeres legyen, és négy évtized után Magyarország újra saját tapasztalatokat szerezzen a világűrben, továbbá fel tudja használni a saját tudományos kutatásait, fejlesztéseit. Ezekkel nem öncélt képvisel, hanem "a világ tudományos életét, az emberiség jobblétét és a magyar társadalom, a gazdaság fejlődését is támogatja" - tette hozzá.
Sztáray Péter kijelentette: ez stratégiai terület, amely a 21. század legfontosabb területeit fedi le. Látnunk kell - húzta alá -, hogy ebben az óriási versenyben, ami a nemzetközi színtéren folyik, Magyarországnak méretéhez képest sokkal nagyobb szerepe van.
A program gazdasági jelentőségéről azt mondta, olyan területről van szó, amely 2040-re már nagyjából ezermilliárd dollárnyi pénzt fog megmozgatni. Ez azt jelenti - hívta fel a figyelmet -, hogy a magyar gazdaság minden szegmensére kihat, és komoly szerepe van abban, hogy a magyar gazdaság is ilyen versenyképességi szintet tudjon elérni.
A kutatói programot a magyar űrhajós a nemzetközi űrállomás többi űrhajósával fogja végrehajtani. Az ott szerzett tapasztalatok komolyan hozzájárulnak majd a magyar tudomány fejlődéséhez - mondta.
A két kiválasztotthoz intézve szavait az államtitkár azt kívánta Kapu Tibor kutatóűrhajósnak és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajósnak, hogy kitartással folytassák ezt a munkát, és hozzanak vele a nemzetnek büszkeséget és sikereket.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Gyurcsány személye fölöslegessé vált. Politikai mérlege siralmas: a valamiből csinált semmit, a sokból keveset. Az MSZP nagy valószínűséggel be sem jut majd a parlamentbe, a DK meg a bejutási küszöb körül szédeleg. Taktika volna a visszavonulása? Érdemes még a nómenklatúra-burzsoáziának Gyurcsánnyal taktikáznia?!
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.