Vejkey Imre balról a második – gyorplusz
Tegyünk meg mindent azért, hogy 2024-ben újra a világosság erői győzzenek a sötétség erőivel szemben az önkormányzati és európai parlamenti választásokon! - erre szólított fel Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön pártja "Ültessünk, hogy élhessünk!" elnevezésű faültetési akciósorozatának győri állomásán.
Az igazi Európa ugyanis a kereszténység védjegyét viseli magán, ez pedig a nemzetállam és a klasszikus ókori görög-római hagyományokból merítkezik - közölte a politikus.
"Ne adjuk fel tehát szabadságunkat és Istenbe vetett hitünket!" - hangoztatta.
Vejkey Imre a jelenlévőket a magyar kormány nevében köszöntötte, amely megfogalmazása szerint "Európa őrállójaként" most is vívja harcát, és hisz abban, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.
Vejkey
Azt mondta, a "progresszív liberális vírusnak", amely Európára szabadulna, az ellenszere, hogy nemet kell mondani az illegális migrációra, a "genderre" és a háborúra.
Figyelmeztetett arra is, hogy Európa mai vezetői a magyar baloldallal egybeforrva a családokkal akarják megfizettetni a háború és "saját deviáns ideológiájuk" árát.
"A június 9-i választási küzdelem ellenük, az Isten-haza-család hármas igazságának védelméről szól, amit ők végképp el akarnak törölni, még ha olykor báránybőrbe is bújnak" - fogalmazott.
Vejkey Imre kiemelte, hogy a marxizmus és a keresztény hit összeférhetetlen, a balliberálisok által képviselt újkori marxizmus pedig olyan rendszert épít, amely Istent már a lélekből is el akarja tüntetni. Ebben a helyzetben kereszténydemokráciára van szükség - hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes.
Azt mondta, az egyesített baloldal nem mást akar, mint lerombolni a társadalom hagyományos keresztény erkölcsi felfogását.
Ezzel szemben a Fidesz-KDNP a szív és a szenvedély programját képviseli - hangoztatta Vejkey Imre.
Pergel Elza, a KDNP győri szervezetének elnöke, a város alpolgármestere azt mondta: az elültetett gyümölcsfák hordozzák azt a szeretetet és hitet, amelyet a győri kereszténydemokraták éreznek mindenki iránt.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett.
-
A magyar Sion – a középkorban így is nevezték Esztergomot. A magyar katolikusság központja a pünkösdi ünneplésben is kisugárzó hatású.
-
"Nagy közös csata előtt állunk, Brüsszel tömeges illegális migrációt szabadít ránk, genderpropagandával mérgezi a gyermekeinket, sorsára hagyja a vidéket és rombolja a hagyományos családokat, és ezt mi nem hagyhatjuk" - fogalmazott a kormányfő.