A kormánypárti jelölt felidézte: Karácsony Gergely 2019-ben azt ígérte, hogy összeköttetést hoz létre a 14-es és a 47-es, 49-es villamosok között a Bajcsy-Zsilinszky úton.
A Váci út és a Lehel tér kereszteződéséből bejelentkezve azt mondta: itt kellene lennie annak a villamos sínnek, ami összeköti a Lehel teret a Deák térrel, közvetlen kapcsolatot teremtve Újpest és Újbuda között. „Ez nagyjából két és fél kilométer sín, aminek se híre, se hamva” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, megállapítva: „ez az öt évvel ezelőtti ígéret tehát kamu”.
Jelezte, hogy már az ellenzéki sajtó is elkönyvelte, hogy egyetlen kilométer metró vagy villamosvonal építése nélkül ér véget Karácsony Gergely önkormányzati ciklusa.
„A pesti fonódó továbbra is egy álom, a főpolgármester munkája pedig rémálom. Változást Budapesten!” – fogalmazott a videónyilatkozatban Szentkirályi Alexandra.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A magyar Sion – a középkorban így is nevezték Esztergomot. A magyar katolikusság központja a pünkösdi ünneplésben is kisugárzó hatású.
-
"Nagy közös csata előtt állunk, Brüsszel tömeges illegális migrációt szabadít ránk, genderpropagandával mérgezi a gyermekeinket, sorsára hagyja a vidéket és rombolja a hagyományos családokat, és ezt mi nem hagyhatjuk" - fogalmazott a kormányfő.
-
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián büszkén vallotta, hogy az ISEF után Los Angelest elhagyva biztos benne, hogy a világ jó kezekben van. A tudomány átformálja a világot, a jelen lévő fiatal tudósok, kutatók pedig ennek a folyamatnak az elengedhetetlen mozgatórugói.