A korábbi orosz elnök – youtube

A Guardian arról ír, hogy ismét atomfegyver bevetésével fenyegetőzött az egykori orosz elnök, Dmitrij Medvegyev. Stier Gábort, a moszkvater.com főszerkesztőjét kérdezte a Gondola.

– Főszerkesztő úr, az atomfelhő meglebegtetése mennyiben lehet a nyugati információs háború része, s mennyiben villan fel mögüle valóság?

- Az atomfegyver bevetésével a leggyakrabban a volt orosz elnök fenyegetőzik. Így van ez jelen esetben is, a nyugati sajtó pedig mint mindig, leüti a feladott labdát. Orosz részről a cél az elrettentés, a figyelmeztetés, míg a nyugati oldalon Moszkva lejáratása, a veszély felnagyítása. Pedig mindenki tisztában van azzal, hogy Dmitrij Medvegyev kirohanásait azért nem kell véresen komolyan venni. Az ő feladata a közvélemény tesztelése, de ebbe a szerepbe mintha túlságosan is beleélné magát, és nem egyszer túljátssza a szerepét. Nem véletlen, hogy az igazán komoly szereplők nem dobálóznak az atommal, éles helyzetben pedig mind az amerikai, mind pedig az orosz oldalon visszafogottan, felelősségteljesen viselkedtek. Sőt, mint a napokban kiderült, a helyzet eszkalálódásának elkerülésére működik a szaktárcák és szakmai szervek közötti forró drót, az egyeztetés is. De hogy ne kerüljem meg a kérdést, a téma felturbózása egyelőre csupán az információs háború része. Olyannyira, hogy az atomfenyegetés lassan már kezdi elveszíteni eredeti célját. Nem kellene, de már megszoktuk. Azért akár csak néhány éve sem mondtunk volna ilyet. Sőt, elképzelni sem nagyon tudtuk, hogy a mindennapjaink részévé válik az atomfenyegetés.

– Ukrajna egyre erősebb, a háború fokozatosan visszatér Oroszország területére, jelképes központjaira és katonai bázisaira – fenyegetőzött kijevi bunkeréből Zelenszkij azon a napon, amikor hazánkba több mint 18 ezer, az eddigi legtöbb ukrajnai menekült érkezett. Milyen tekintetben erősödhetett meg a pénzügyileg már több mint egy éve nem létező Ukrajna?

- Ukrajnának nem nagyon marad már más fegyvere, mint a retorika. Az ilyen típusú fenyegetőzésnek pedig nagymestere ukrán oldalon az elnök Volodimir Zelenszkij. Azért felhívnám a figyelmet arra, hogy orosz részről erre a szerepre legalább egy volt államfőt használnak, és nem koptatják el ilyen olcsó kiszólásokkal az aktuális vezetőt. Egyébként pedig senki sem képzelhette, hogy Oroszországot közvetlenül ez a háború nem fogja érinteni. Érinti, és ezek a dróntámadások, diverzáns akciók általában akkor erősödnek fel, amikor a fronton rosszul áll az ukránok szénája, és legalább az információs térben fel kell valamit mutatni, egyben elterelve a sikertelenségről a figyelmet. Ezek a típusú támadások és fenyegetőzések tehát valahol a gyengeség, a kétségbeesés jeleként is értékelhetők. Elsődleges céljuk, hogy megpróbálják elbizonytalanítani – eddig nem túl nagy sikerrel - az orosz társadalmat, és e szimbolikus célpontokat érő, így nagyobb média figyelmet kapó támadásokkal is fenntartsák a Nyugat elkötelezettségét, tűzben tartsák a támogatókat. Ezek az akciók azonban a háború menetére ezen kívül nincsenek komoly hatással.

Stier Gábor – KárpátHÍR

– A Daily Express úgy tudja, több mint kétezer katona érkezett egy távoli helyre Dartmoorban, hogy speciális gyakorlaton vegyen részt. Egyes források szerint „ők alkotják majd a lándzsa hegyét egy invázióban”, miközben két másik haderő egyidejűleg támad a Krímben. Mennyire fokozódik annak kockázata, hogy az oroszellenes katonákat kiképező Nagy-Britannia egyszer csak közvetlenül szembe találja magát következményekkel?

- Semennyire. Ezeket a hangzatos kijelentéseket az orosz fél is a helyén kezeli. Egy Krím elleni támadásnak egyelőre nincs komoly esélye. Ahhoz komoly erő kellene. Kétezer különleges műveletekre jól kiképzett katonával inkább csak diverzáns akciókat lehet végrehajtani. Lehet, hogy éppen ez a cél, ha már átfogó támadásnak nincs esélye. S egyébként is, eddig a nyugati országokban zajló kiképzés inkább az információs térben tűnt veszélyesnek, és nem a fronton. Ahogy a háború elején azt láttuk, hogy az orosz haderő nem volt felkészülve egy kiterjedt szárazföldi tömegháborúra, úgy most azzal szembesülünk, hogy a NATO kiképzői is csak a tankönyvekben olvastak ilyenről, és most tesztelik ezt az elméleti tudást a gyakorlatban. A médiában nagy garral beharangozott ukrán ellentámadás alakulásából egyelőre azt látjuk, hogy az oroszok gyorsabban alkalmazkodnak a körülményekhez. Úgy is fogalmazhatnék, hogy gyorsabban tanulnak, mint a NATO kiképzői.

Molnár Pál