Lavrov kiemelte: a NATO-nak el kell majd ismernie a valóságot, mégpedig a multipoláris világrendet, ahol nem lesznek semmilyen „parancsnokok”, sem pedig „legfőbb bírák”.
2023. június 21. 09:14
Lavrov – tass/AP/Nardus Engelbrecht
A NATO veszélyes és kilátástalan játékot űz azon törekvéseivel, hogy a világ minden térségében, így Eurázsiában is dominanciára törekedjék – jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Minszkben.
Az orosz diplomácia vezetője a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) külügyminiszteri találkozóját követően beszélt újságírókkal. Mint mondta: a NATO képviselőinek nyilatkozatai mindössze megerősítik az észak-atlanti szövetség globális törekvését és igényét arra, hogy meghatározzák a játszma szabályait minden régió számára.
Veszélyes játszma
„Ez kontinensünk európai részét és Eurázsia keleti részét is érinti” – hangsúlyozta Lavrov, majd megemlítette azokat a provokációkat, amelyeket a NATO Kína viszonylatában tesz, ösztönözve olyan katonai blokkok létrehozását, mint az AUKUS (Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok által létrehozott védelmi partnerség), valamint a NATO infrastruktúrájának, jelenlétének ebbe a régióba való előmozdítását.
„Ez veszélyes játszma. És előbb, vagy utóbb a NATO-nak rá kell döbbennie, hogy mindez kilátástalan és zsákutcába vezet” – tette hozzá.
Kiemelte: a NATO-nak el kell majd ismernie a valóságot, mégpedig a multipoláris világrendet, ahol nem lesznek semmilyen „parancsnokok”, sem pedig „legfőbb bírák”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO-val ellentétben az ODKB nem törekszik vezető szerepre Eurázsiában.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.